2009. január 31., szombat

Egy napon Jézus, amikor este lett, így szólt tanítványaihoz: "Keljünk át a
túlsó partra." Erre azok elbocsátották a tömeget, és Jézust magukkal
vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Más csónakok is voltak velük. Nagy
szélvihar támadt, a hullámok a bárkába csaptak, úgyhogy az már-már
megtelt. Ő a bárka végében egy vánkoson aludt. Felkeltették és
megkérdezték: "Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?" Erre fölkelt,
ráparancsolt a szélre, és ezt mondta a tengernek: "Hallgass el, nyugodj
meg!" A szél elállt, és nagy csendesség lett. Ekkor hozzájuk fordult:
"Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?" Nagy félelem fogta el
ugyanis őket. Egymást kérdezgették: "Ki lehet ez, hogy még a szél és a
tenger is engedelmeskedik neki?"
Mk 4,35-41

Elmélkedés:

Bármennyire is furcsának tűnik, a háborgó tenger lecsendesítésének csodája
rokonságban áll azokkal a csodatettekkel, amelyeknél Jézus ördögöket űz ki
megszállott emberekből. Az ókori népek hitében ugyanis a tenger az
istenség ellen támadó gonoszt, rosszat testesítette meg. Ezt a vélekedést
a Jézussal egy hajóban utazó tanítványok is ismerték, s éppen ezért most
is meglepődnek a rendkívüli hatalmon, miként az ördögűzések is nagy
csodálkozást váltottak ki. E természeti csodánál tehát nem csupán arról
van szó, hogy Jézus hatalma felülmúlja a természeti erőket, hanem arról
is, hogy képes legyőzni az ember életét veszélyeztető rosszat. Bár a
tanítványok azt gondolják kezdetben, hogy Jézus nem törődik a veszéllyel,
valójában ő jól tudja, hogy mi veszélyezteti az embert, az emberi életet,
de azt is tudja, hogy ő képes legyőzni ezeket az erőket.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Mind, aki tanításra vállalkozik, kell, hogy eltöltve légyen mély
szeretettel, legnagyobb türelemmel és legfőként: mélységes alázattal!
Munkájuk' végezzék legodaadóbb buzgalommal. És így, alázatos imáik által,
az Úr méltónak leli őket, hogy munkatársai legyenek Őneki az Igazság és
lelkek ügyében.
Kalazanci Szent József

2009. január 30., péntek

Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek:
"Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár
alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba
szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először
szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés
engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás."
Majd folytatta: "Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen
példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor
elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban
elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt,
úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak."
Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták
megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül
volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.
Mk 4,26-34

Elmélkedés:

Miként az ember elvégzi a magvetés feladatát és Istenre bízza, hogy
kikelnek-e a magok és munkájának lesz-e gyümölcse, ugyanúgy az Isten
üzenetének hirdetői is tudatában vannak annak, hogy miután küldetésüket
lelkiismeretesen elvégezték, egyedül Isten kegyelmétől függ, hogy a
hirdetett tanítás milyen termést fog hozni a hallgatóság szívében.
Az isteni kegyelem működését lelkünkben nem lehet időhöz kötni, nem lehet
sürgetni. Talán már mindannyiunkkal előfordult, hogy minden évben
elolvastuk ugyanazt az evangéliumi történetet, de nem volt ránk különösebb
hatással, mígnem egyszer megvilágosodott számunkra, megértettük
mondanivalóját, s úgy éreztük, hogy általa Isten személyesen nekünk üzen
valamit. Az évek során Isten szava titokzatosan, csendesen elvégezte
feladatát. Ha nyitott szívvel, türelmesen hallgatom Istent, meghallom
üzenetét.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Ha tanítás, prédikálás a te dolgod, előbb buzgón tanulj, mindent
megtegyél: munkálkodj ügyesen Isten szerint. Úgy hirdesd az igét, hogy
előbb te azt megéld! Ha nem teszed, a nép azt látja! A szavával ezt
hirdeti, életében amazt teszi! Szavad bizony gúnyt, nevetést kelt
közöttük, nép fejet ráz, megvet: s igéd légbe zendült.
Borromei Szent Károly

2009. január 28., szerda

Egy alkalommal Jézus így beszélt hallgatóihoz: "Vajon azért gyújtanak-e
lámpát, hogy a véka alá vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért-e, hogy a
lámpatartóra tegyék? Semmi sincs elrejtve, hacsak nem azért, hogy
nyilvánosságra jusson; és semmi sem történik titokban, hacsak nem azért,
hogy napfényre kerüljön. Akinek füle van a hallásra, hallja meg!"
Majd így folytatta: "Figyeljetek arra, amit hallotok! Amilyen mértékkel
mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is. Sőt ráadást is adnak hozzá.
Mert akinek van, még kap; akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik,
amije van."
Mk 4,21-25

Elmélkedés:

A magvetőről szóló példabeszéd folytatásaként Jézus arról beszél
hallgatóinak, hogy világítás végett szokás lámpát gyújtani, s nem azért,
hogy a fényt aztán elrejtsék. Itt tehát világossá válik számunkra, hogy az
Ige hallgatójából az Ige hirdetőjévé válni nem egyszerűen csak lehetőség,
hanem kötelesség. Az éltető tanítás ugyanis fényt, világosságot jelent az
ember számára, melyet látható helyre kell tenni, hogy mindenkire
ráragyogjon. Az Igében önmagában életet alakító erő rejlik, amelyet nem
szükséges emberi "bölcsességgel" fokozni. Ahogyan engem, ugyanúgy másokat
is formál, éltet Isten szava. Továbbadom-e az örömhírt?
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Minden szerzett bölcsességem, okosságom, lelki vidámságom lehull rólam, és
nem tudok mást tenni, mint imádságban ahhoz menekülni, akiben akkora
irgalom volt, hogy Isten létére meztelen földi gyermekként jött el
hozzánk.
Amikor megszabadultam a külvilágtól és minden idegenségtől, boldogan
térdeltem színe előtt, és az alázat és a bánat édes könnyét onthattam,
akkor éreztem, hogy új, kimondhatatlan áldás egész árja áradt rám, s a
hosszú sötétség után újra világosság gyúlt bennem: Ő az Úr, aki mindig
közel van hozzánk, örömben és balsorsban.
Nem értelmetlenül kerültünk a világba, itt kell megérnünk egy másik világ
számára. Nagy bűneimnek teljes tudatában vagyok, mégis bizalom tölt el,
mivel tudom, hogy Isten az örök szeretet és kegyelem, s hogy Megváltóm él,
s híveit az örökkévaló és az Igazságos kegyelmében részesíti.
Carl Ritter: Az imádság áldása
Amikor Jézus a Genezáreti-tó partján tanított, nagy tömeg gyűlt köréje.
Ezért hajóba szállt, és egy kissé beljebb ment a parttól, a tömeg pedig a
tó partján maradt. Ekkor példabeszédekben sok mindenről beszélt nekik.
Így kezdte tanítását: "Halljátok csak! Kiment a magvető vetni. Amint
vetett, némely szem az útfélre esett. Odaszálltak az égi madarak, és
fölcsipegették. Némely mag köves helyre esett, ahol nem volt elég talaja.
Itt hamar kikelt, mert nem jutott mélyen a földbe. Amikor azonban kisütött
a nap, megperzselődött, és mivel nem volt elég erős gyökere, elszáradt.
Némely mag pedig tövisek közé hullott. Amint a tövisek felnőttek,
elfojtották, úgyhogy nem hozott termést. A többi mag jó földbe hullott,
kikelt, felnőtt, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést
hozott." Jézus így fejezte be szavait: "Akinek füle van, hallja meg!"
Amikor egyedül maradt, tanítványai és a tizenkét apostol megkérdezték
tőle, mi a példabeszéd értelme, így válaszolt nekik: "Ti megtudhatjátok
Isten országának titkát, a kívülállók azonban csak példabeszédekben
hallanak róla: Nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek, nehogy
megtérjenek, és bocsánatot nyerjenek. Azután így folytatta: "Nem értitek
ezt a példabeszédet? Hogyan fogjátok a többi példabeszédet megérteni? A
magvető az, aki az igét hirdeti. Azok, akikben útfélre hull a tanítás,
meghallgatják ugyan, de rögtön jön a sátán, és kitépi szívükből az
elvetett igét. Azok, akiknél köves talajra hullt a mag, amikor hallják a
tanítást, szívesen hajlanak rá; de nem ver bennük gyökeret, mert
állhatatlanok, csak a pillanatnak élnek. Ezért, ha szorongatás vagy
üldözés éri őket az Isten igéje miatt, hamarosan meginognak. Azok pedig,
akikben tövisek közé esik (az Isten igéje), meghallgatják ugyan a
tanítást, de a világi gondok, a csalóka gazdagság és a többi földi
szenvedély rabul ejtik őket; és elfojtják az igét, úgyhogy nem hoz bennük
gyümölcsöt. Végül vannak olyanok, akikben az ige jó földbe hullott.
Hallják a tanítást, magukévá is teszik, és harmincszoros, hatvanszoros,
sőt százszoros termést hoznak."
Mk 4,1-20

Elmélkedés:

A megvetőről szóló jézusi példabeszéd azt is bemutatja számunkra, hogy
mennyiféle veszélynek van kitéve Isten tanítása. E veszélyek azonban nem
rajtunk kívül álló okok, hanem olyanok, amelyek a mi szívünkből származóan
akadályozzák meg, hogy a tanítás megfoganjon és gyümölcsöt teremjen
bennünk. De figyeljünk fel arra is, hogy Isten mennyire bőkezű, amikor
termékeny magokként szívünkbe ülteti igazságát. Ha az ő jóságából és
bőkezűségéből fakadó tanítás nem terem bennünk gyümölcsöt, akkor ezért
tényleg hibáztathatjuk az isteni magvetőt, hanem csak önmagunkat. Ha
nyitott szívvel fogadom az isteni igét, bizalommal hallgatom az örök élet
felé utat mutató igazságot, akkor az bennem is bőséges termést hozhat.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Úr Jézus, segíts megértenünk, hogy csak saját magunk és önző vágyaink
gyakori halála vezethet el minket a teljesebb élethez; hiszen ha Veled
együtt nem halunk meg, akkor Veled együtt föl sem támadhatunk.
Boldog Kalkuttai Teréz

2009. január 27., kedd



1540 Január 27. (469 éve történt)
Meghalt Merici Szent Angéla, a Szent Orsolya rend alapítója.


*Desenzano, 1474. március 1.
+Brescia, 1540. január 27.

Angéla 1474-ben a Garda-tó melletti Desenzanóban született egyszerű emberek gyermekeként. Már tíz éves korában elveszítette szüleit, ezért a szomszédos Salóban élô nagybátyja vette magához nôvérével együtt. A két kislány elválaszthatatlanul ragaszkodott egymáshoz. Szívesen játszottak ,,kolostort'', és két ,,karban'' imádkozták ilyenkor a zsoltárokat. Annál súlyosabb csapás volt Angéla számára nôvérének váratlan halála. A gyerekes játékokat lassan fölváltották a komoly, a tökéletességre törekvést szolgáló gyakorlatok. Elôször, hogy remete lehessen, megszökött otthonról, de nagybátyja hazavitte. Akkor belépett Szent Ferenc harmadrendjébe, és azon volt, hogy az evangéliumi tanácsokat minél tökéletesebben valóra váltsa.

Amikor Angéla huszonkét éves lett, meghalt a nagybátyja, ô pedig visszatért Desenzanóba. Ott fölfigyelt arra, hogy a legtöbb gyermek iskolai és hitbeli képzés nélkül nô fel. Iskolakötelezettség nem volt még, de a szegény emberek meg sem tudták volna fizetni gyermekeik iskoláztatását. Maguk a szülôk is többnyire teljesen tudatlanok voltak, még a hit dolgaiban is.
Angéla néhány barátnôjével többször megvitatta ezt a helyzetet. Ezek a fiatal nôk sem befolyással, sem vagyonnal nem rendelkeztek. Angéla lelkesedése azonban magával ragadta ôket, és mind kijelentették, hogy készek neki segíteni. Már akkor kitűnt, hogy Angélának határozott tehetsége van mások vezetésére és irányítására. Kiegészítette ezt kellemes megjelenése és megnyerô lénye.

Barátnôivel hozzálátott, hogy a szomszédok apró lánykáit összegyűjtse és hittanra tanítsa. Ebbôl a tevékenységbôl olyan szemmel látható áldás fakadt, hogy Angéla meghívást kapott: jöjjön a közeli Bresciába, és ott is hozzon létre valami hasonlót. Egy nemes házaspár szívesen befogadta. Vendéglátói révén megismerkedett a város jelentôsebb családjaival, és egyre többen gyűltek köréje, hogy munkájában segítségére legyenek.
Angéla azonban nemcsak tanított. Szegényeket és betegeket látogatott, fölkereste a kézművesek műhelyeit. Működése nyomán sokan megtértek, és sikerült ôsi ellenségeskedéseket is megszüntetnie.

Látóköre egyre tágult. Kezdetben csak a szegény lányok hitoktatása volt a szándéka, de lassan a nôk teljes nevelésére és formálására is kiterjedt figyelme. A kiteljesedett reneszánsz kora volt ez, amikor az emberek a kereszténység elôtti antik világ ideáljai felé fordultak. A komoly értékek felszínre hozása mellett azonban egyre inkább lazultak az erkölcsök. Az erkölcsi megújulás érdekében szükségessé vált a családokkal, elsôsorban az asszonyokkal és anyákkal való törôdés. Angéla ebben ismerte föl saját működési területét.
Igen szeretett zarándoklatra járni. Idôrôl idôre fölkereste hazájának egy-egy szentélyét, s minden alkalommal a szellemi energiák új lendületét hozta magával.
Egy alkalommal Jézust fölkeresték anyja és rokonai. De nem mentek be a
házba, ahol Jézus tanított, hanem hívatták őt. Akik körülötte ültek,
odaszóltak Jézusnak: "Anyád és rokonaid kint vannak, és keresnek téged."
Jézus azonban így válaszolt: "Ki az én anyám? Kik az én rokonaim?" Aztán
végighordozta tekintetét a körülötte ülőkön, és csak ennyit mondott: "Ezek
az én anyám és rokonaim. Aki teljesíti Isten akaratát, az az én testvérem,
nővérem és anyám!"
Mk 3,31-35

Elmélkedés:

Ki az én anyám? Kik az én rokonaim? - kérdezi Jézus a mai evangéliumban.
Szavait könnyen félreérthetjük, ha csupán önmagában néznénk a jelenetet. A
kérdés előzménye az volt, hogy Jézus családtagjai - hitelt adva annak a
szóbeszédnek, hogy Jézus "eszét vesztette" - érte jönnek, hogy hazavigyék.
A furcsa kérdéssel az Úr válaszol hozzátartozói magatartására. Családjának
tagjai nem ismerik fel cselekedeteiben, csodáiban az Isten Országának
megvalósulását, hanem Jézus ellenfeleinek véleményét fogadják el.
Helyettük inkább azokat tartja Jézus rokonainak és barátainak, akik
örömmel hallgatják tanítását és készek arra, hogy aszerint éljenek. Én is
az Ő tanítványainak nagy családjához és közösségéhez tartozom, ha hozzá
akarok hasonlóvá válni.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Köszönöm Néked Uram, hogy ma reggel is békére ébredhettem. Köszönöm az
életet, hogy fájdalmak és betegségek nélkül, szabadon lélegezhetek,
élhetek. Köszönöm, hogy őszinte szívvel szólhatok Hozzád, hogy
meghallgatod szavaimat!

2009. január 26., hétfő

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét
tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és
helységbe, ahová menni szándékozott.
Így szólt hozzájuk: "Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az
aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket,
mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se
tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy
házba, először is ezt mondjátok: "Békesség e háznak!" Ha békesség fia
lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok
ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a
munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek,
és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg
ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!"
Lk 10,1-9

Elmélkedés:

Szent Pál apostol megtérését követően az ő két legkedvesebb munkatársára
Timóteusra, Efezus első püspökére, és Szent Titusz krétai püspökre
emlékezünk. Pál apostol sosem tekintette igehirdetését és missziós
munkáját a maga érdemének, hanem minden jó gyümölcsöt Istennek
tulajdonított. De láthatjuk azt is, hogy az isteni kegyelem mellett
hűséges személyekre is támaszkodott, akikben megbízott, s akikre bátran
bízhatott különféle feladatokat. Timóteus és Titusz olyan személyek
voltak, akik a népek apostola buzgósát követendőnek tekintettek és maguk
is életüket az evangélium terjesztésének szentelték. Vajon én kész
vagyok-e arra, hogy Krisztus munkatársaként örömhírének továbbadásáért
dolgozzak?
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Kérünk, Urunk, Istenünk, taníts meg bennünket arra, hogy helyesen kérjük
tőled azt, ami javunkra szolgál! Te kormányozd életünk hajóját magad felé,
minden viharvert lélek csendes kikötője! Mutasd meg az irányt, amerre
mennünk kell! Újítsd meg bennünk az engedelmesség lelkületét!

2009. január 25., vasárnap

Abban az időben Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk:
Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden
teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az
elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket
űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha
valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és
azok meggyógyulnak.
Mk 16,15-18

Elmélkedés:

Pál, Krisztus apostola
Egyházunk minden esztendőben január 25-én ünnepli Szent Pál apostol
megtérését, amely napot pálfordulónak is szoktuk nevezni. E napon arra
emlékezünk, hogy a keresztényüldöző Sault a Jeruzsálemből Damaszkusz
városa felé vezető úton megszólította a feltámadt Krisztus, s ez a
találkozás gyökeres változást eredményezett életében. Ettől az élménytől
kezdve Krisztus tanítványa és apostola lesz, aki életét az evangélium
terjesztésének szenteli elsősorban a pogányok körében.

Ez a nap idén vasárnapra esik ugyan, de az apostol születésének 2000.
évfordulója alkalmából meghirdetett Szent Pál évben lehetőségünk van arra,
hogy ne az évközi harmadik vasárnapról vegyük a szentmisét, hanem Szent
Pál megtérésének ünnepéről. Általában a megtérés eseményéhez szokták
kötni, hogy Saulból Pál lesz. A félreértés elkerülése végett érdemes
tudnunk, hogy valójában nem arról van szó, hogy keresztényüldöző Saul a
megtérésekor felvette volna a Pál nevet, hanem arról, hogy abban az időben
sokan viseltek két nevet, egy zsidó nevet és egy görög vagy római nevet. A
két név általában hasonlított egymásra (Paulus-Saulus). Pált tehát a
születésétől fogva így hívták, de volt egy zsidó neve is: Saul. Lukács
evangélista egyébként az Apostolok Cselekedeti könyv első részében a Saul
nevet használja az apostolra, majd írásának második felében áttér a Pál
névre, de ez a névváltás nem a damaszkuszi eseménynél történik.

A Jézussal való találkozást Pál esetében megelőzi a Jézus tanítványaival
való találkozás. Krisztus tanítványai fiatal közösséget alkottak. A
közösségnek még neve sem volt ebben az időben, hiszen csak valamivel
később kezdték őket krisztusiaknak, azaz keresztényeknek nevezni. Egy
olyan közösség volt ez, amely nem az ószövetségi Törvényt, hanem Jézus
személyét állította középpontba. Ez a közösség nem a törvények betű
szerinti betartását tartotta fontosnak, hanem a Szentlélek útmutatása
szerint akarta megvalósítani a legfőbb isteni törvényt, a szeretet
parancsát. E közösség nem parancsokat és előírásokat tanított, hanem Isten
Országa örömhírét hirdette. Az új hit képviselői bátran hirdették az Úr
feltámadását. Amikor Pál megismeri ezt az új közösséget, amelynek tagjai
Krisztus tanítványainak nevezték magukat, a zsidó vallás ellenségeit látja
bennük. Mivel buzgó zsidóként elfogadhatatlannak és veszélyesnek tartotta
a keresztre feszített és feltámadt Krisztusról szóló tanítást, üldözni
kezdi az új hit képviselőit először Jeruzsálemben, majd Damaszkuszba indul
ugyanezzel a szándékkal. Ekkor állítja őt meg Krisztus, ekkor szembesül
saját gyűlöletből fakadó magatartásával, s ekkor döbben rá, hogy az általa
bántalmazottakban magát Krisztust üldözi.

Megtérésétől és megkeresztelkedésétől kezdve Pál egész életét Krisztus
szolgálatába állítja és az ő evangéliuma hirdetésének szenteli.
Fordulásának, lelki átalakulásának egyik szembetűnő jele, hogy ettől
kezdve Pál másként tekint a krisztusi tanítványok közösségére. A közösség
tagjai kezdetben persze félelemmel és kételkedéssel, de aztán annál
nagyobb bizalommal és szeretettel fogadják. A tanítványok befogadják őt
körükbe, amelyből Pál számára bizonyossá válik, hogy e közösség tagjai
valóban megvalósítják a megbocsátást, amelyre az Úr kérte őket. Pál
felismeri, hogy az ő küldetése ugyanaz, mint a közösség küldetése:
Krisztus tanítása szerint élni és hirdetni az evangéliumot. Pál a pogány
népekhez indul, hogy a Földközi-tenger környékét bejárva új krisztusi
közösségeket alapítson. A későbbiekben sem feledkezik meg az igehirdetése
révén született egyházakról, hanem apostoli tekintéllyel írt lelkipásztori
leveleiben bátorítja őket a tanultakban való kitartásra, a Krisztushoz
való hűségre és a szeretet mindennapi megélésére.

A végtelenségig dicsérhetnénk Szent Pál apostoli erényeit és buzgóságát, s
naphosszat elemezhetnénk és magyarázhatnánk tanítását, de mivel ezen
prédikáció keretében erre nincs lehetőség, ezért tanulságként fogalmazzunk
meg néhány dolgot.

Először: Pál megtérését szemlélve nem elég rácsodálkoznunk arra, hogy
milyen változást képes eredményezni Isten kegyelme egy ember életében,
hanem nekünk is el kell indulnunk a megtérés útján, a lelki újjászületés
útján. Nagy örömömre szolgálna, ha mindegyikünk ráébredne, hogy az
efezusiakhoz írt buzdítás nekünk szól: "Újuljatok meg lélekben!" (Ef
4,23).
Másodszor: Vallásosságunk nem magánügy. Mindannyian egy közösséghez, az
Egyházhoz tartozunk, s ebben a közösségben mindannyiunknak feladata van.
Istentől kapott képességeivel, lelki adományaival mindenki a saját lelki
üdvössége mellett a közösség javát is köteles szolgálni, előmozdítván
ezáltal az Egyház növekedését.
Harmadszor: Tanulékony lélekkel figyeljünk a Szentlélekre, aki bevezet
minket a Szentháromság életébe, a Szeretet életébe! Szent Pál ezt írja a
galatáknak szóló levelében: "A Lélek gyümölcse pedig a szeretet, öröm,
békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás"
(Gal 5,22-23). A Lélek szerinti életünk első, s talán nyugodtan
hozzátehetjük, hogy legfőbb gyümölcse tehát a szeretet. Éljünk
szeretetteljes közösségben Istennel és embertársainkkal!

Szent Pál megtérésének mai ünnepe erősítsen meg minket abban a hitben és
meggyőződésben, hogy ha a Szentlélek indításait követjük döntéseinkben,
akkor életünkben valóban megtapasztaljuk az Isten Lelke szerinti élet
gyümölcseit: a jóságot, az örömöt, a békét, a hitet, a reményt, de
legfőképpen a szeretetet!
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Istenünk, minden, e világba érkező ember Atyja. Hallgass meg, amikor
segítségért kiáltunk Hozzád, hogy elnyerjük az üdvösséget, melyet
egyszülött Fiad által megadtál nekünk, aki arra választotta ki Szent Pál
apostolt, hogy a te irgalmadat hirdesse a Föld végső határáig.

2009. január 24., szombat

Jézus az apostolok kiválasztása után tanítványaival együtt hazatért
(Kafarnaumba, Péter házába). Ott azonnal nagy tömeg verődött össze,
úgyhogy még evésre sem volt idejük. Amikor rokonai ezt meghallották,
elindultak, hogy erőnek erejével magukkal vigyék, mert az volt róla a
szóbeszéd, hogy eszét vesztette.
Mk 3,20-21

Elmélkedés:

Márk evangélista nem hallgatja el, hogy nem csupán a farizeusok és az
írástudók kerülnek ellentétbe Jézussal, hanem családja, rokonai is. Erről
tanúskodik a mai evangéliumi szakasz. Nyilvánvaló, hogy a hozzátartozók a
család becsületét és tisztességét akarják védeni, amikor Jézust haza
akarják vinni. Úgy tűnik, hogy a rokonok elhihették azt a szóbeszédet,
amely szerint családjuk egyik tagja "eszét vesztette".
Jézus nem reagál azonnal a vádra, hanem meghallgatja még az írástudók
vádaskodását, elmondja védekezését, majd pedig visszatérvén a rokonokhoz
arról tanít, hogy az ő igazi családtagjai azok, akik tanítása szerint
élnek. (Ennek fényében olvassuk és értelmezzük majd a jövő keddi
evangéliumot.)
A szóbeszédre vagy Jézus tanítására figyelek?
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Látom, Uram, hogy jobban nem vesz körül egy alattomos ellenség sem, mint a
hatalmas önszeretet, melynek igája alatt az eszem használata óta
sóhajtozom, és az érzéki bűnök terhe, súlya. De mire való a bűnök
összehasonlítása! Mind egyenlő volt, mert legkisebbikük is sokkal többet
nyomott, mint szeretetem súlya. Adj, Uram, nekem könnyeket, hogy
megsirassam őket, érzem ugyanis, hogy még nem bántam meg eddig eléggé. Óh,
végtelen a Te jóságod bűneimmel szemben, Uram! Felteszem magamban, hogy a
Te támogató kegyelmeddel életemnek minden napján megbánom őket.

2009. január 23., péntek


Abban az időben Jézus fölment egy hegyre, és magához hívta, akiket
kiválasztott. És ők csatlakoztak hozzá. Tizenkettőt választott ki, hogy
vele tartsanak, és hirdessék az igét. Hatalmat is adott nekik a betegek
gyógyítására és az ördögűzésre. A következő tizenkettőt választotta ki:
Simont, akinek a Péter nevet adta; Jakabot, Zebedeus fiát és Jánost, Jakab
testvérét - akiket Boanergesznek, vagyis "mennydörgés fiainak" hívott.
Továbbá kiválasztotta Andrást, Fülöpöt, Bertalant, Mátét, Tamást, Jakabot,
Alfeus fiát, Tádét, a kánaáni Simont és a karióti Júdást, aki később
elárulta őt.
Mk 3,13-19

Elmélkedés:

Jézus nem azzal a szándékkal választja ki nagyobb tanítványai köréből a
Tizenkettőt, hogy egy kivételezett baráti társaságot hozzon létre belőlük,
hanem azért, hogy életének társai legyenek és bekapcsolódjanak Isten
Országának hirdetésébe. Jézus mindenben megosztja életét az apostolokkal
és azt kívánja tőlük, hogy életüket bízzák rá. Ez a feltétele annak, hogy
apostoli küldetésre induljanak, amely során a mesterük tanítását kell
hirdetniük, azzal a hatalommal, amelyet az Úr bízott rájuk.
Kiválasztásuktól kezdődően az apostolok tanúivá válnak annak, hogy
Jézussal elkezdődik a földön az Isten Országának megvalósulása, majd pedig
ennek hirdetői lesz a Krisztustól kapott küldetés révén.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Uram, Jézus, édesanyád közbenjárása által kérem tőled azt a kegyelmet,
hogy egész életemben hű maradhassak hozzád. A hűség kegyelmét add meg,
amely erősebb a halálnál, és a síron túl is él.
Apostolodnak lenni valami egészen mást, sokkal többet jelent, mint
elszálló lelkesedést, átmeneti elfoglaltságot. Add, hogy ezt mindjobban
megértsem!
Kitartó odaadásra van itt szükség! Ezt az odaadó lelkületet pedig komoly
életprogrammal kell ébren tartani, hogy a veled való szoros kapcsolatom
egy pillanatra se szűnjék meg!
És ha este fáradtan tekintek vissza napi munkámra, küldd rám áldásodat,
töltsd el szívemet új örömmel!

2009. január 22., csütörtök

Abban az időben tanítványaival együtt Jézus visszavonult a Genezáreti-tóhoz. Nagy tömeg követte Galileából. Sőt Júdeából és Jeruzsálemből, Idumeából meg a Jordánon túlról, valamint Tírusz és Szidon környékéről is nagy sokaság csatlakozott hozzá, mert hallották, hogy milyen csodálatos dolgokat visz végbe. Jézus meghagyta tanítványainak, hogy tartsanak készenlétben egy bárkát a tömeg tolongása miatt. Sokakat meggyógyított ugyanis, és aki valami bajban szenvedett, mind ott tolongott körülötte, hogy legalább megérinthesse. Még a tisztátalan lelkek is, amint meglátták Jézust, leborultak előtte, és így kiáltoztak: „Te vagy az Isten Fia!” Ő azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ne híreszteljék, kicsoda ő.
Mk 3,7-12

Elmélkedés:

Az evangélium befejezése elárulja nekünk, hogy a gonosz lelkek jól ismerik Jézust. Tudják tehát, hogy kinek a szolgálatában állnak, de azt is tudják, hogy Jézus személyében az Isten Fia veszi fel velük a küzdelmet. Jézus személyesen magáénak érzi ezt a harcot, amely végső soron az emberért, az emberek üdvösségéért folyik Isten és a Sátán között. A gonosz elleni küzdelmeinkben, a bűn elleni harcunkban az ad reményt számunkra, hogy Jézus egyszer már legyőzte a Sátán, amikor meghalt a kereszten, bebizonyítva ezzel, hogy lehetséges a győzelem. Küzdelmeinkben nagy segítségünkre lehet, ha jól ismerjük, a gonosz lelkeknél mindenképpen jobban ismerjük Jézust, akinek szolgálatában áll az életünk.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Uram, Istenem! Gyújts bennem szent tüzet! Hogy izzó lelkesedéssel, friss, fiatalos lendülettel a te szent ügyedet szolgáljam. Erős kezű, rugalmas emberekre van most szüksége a világnak. Olyanokra, akiknek élete érték: tevékenység és tüzes szeretet. Uram, én ilyen akarok lenni!

2009. január 21., szerda

Egy szombati napon Jézus betért a kafarnaumi zsinagógába. Volt ott egy fél
kezére béna ember. A farizeusok figyelték Jézust, vajon meggyógyítja-e
szombaton. Vádaskodni akartak ugyanis ellene. Jézus felszólította a béna
kezű embert: "Állj ide középre!" Aztán megkérdezte a körülállókat:
"Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni vagy veszni
hagyni?" Ők azonban hallgattak. Erre Jézus szívük keménységén elszomorodva
haragosan végignézett rajtuk, aztán így szólt az emberhez: "Nyújtsd ki a
kezedet!" A beteg kinyújtotta kezét, és meggyógyult. Erre a farizeusok
kimentek, és tanakodni kezdtek a Heródes-pártiakkal, hogy miként
okozhatnák Jézus vesztét.
Mk 3,1-6

Elmélkedés:

A farizeusi gondolkodásmód visszásságának tipikus példája, amikor a
törvényre hivatkozva a jócselekedeteket korlátozzák, illetve korlátozni
akarják. A farizeusi felfogás szerint csak akkor volt szabad szombaton
gyógyítani, ha a beteg élete veszélyben volt. A béna kezű ember esetében
nyilvánvalóan életveszélyről ugyan nem volt szó, de Jézus kérdésére
kénytelenek lettek volna igennel felelni, ezért inkább hallgatnak, ami
rossz szándékuk jele. A farizeusok arra voltak kíváncsiak, hogy Jézus
átlépi-e a törvénynek ezt a határát. Jézus persze átlépte, mert jól tudta,
hogy csak emberi szabály ez, amelynél fontosabb az irgalmasság gyakorlása,
a gyógyítás. Az elbeszélésből kiderül, hogy egyre inkább körvonalazódik
Jézus ellenfeleinek szándéka. A vesztét akarják annak, aki hatalmával
tanúságot tesz Isten Országának megvalósulásáról.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Szűz Mária, Jézus Anyja, őrizd meg szívemet, hogy gyermeki, tiszta és
átlátszó legyen, mint a forrás! Adj nekem egyszerű szívet, amely mentes a
sötét kételyektől!
Szívet, amely adakozó, és részvétet érez a szenvedők iránt! Erős szívet,
amely sohasem kicsinyhitű és csüggeteg! Hűséges és nemes szívet, ami semmi
jót nem felejt, és semmi rosszat nem tesz.
Szívet, amely Jézus Krisztus ügyéért lelkesedik, amelyet Krisztus
szeretete megsebzett, és ez a seb csak az égben gyógyul meg!

2009. január 20., kedd




Boldog Özséb (Esztergom, 1200 körül – Pilisszentkereszt, 1270. január 20.), a pálos rend megalapítója.

Özséb életét Gyöngyösi Gergely I. Remete Szent Pál Remete testvéreinek élete című latin nyelvű kódexéből ismerhetjük. Szüleit a krónikás nem nevezi meg, csak annyit ír, hogy híres magyar családból származott. Tormay Cécile a királyi család rokonának tartja, más találgatások szerint a királyi udvar várispánjának fia.

A helyi káptalani iskolában tanult. A hagyomány komoly, jóságos, visszahúzódásra hajlamos papként emlékezik róla. Hamarosan tagjai sorába iktatta az esztergomi főkáptalan: kanonok lett. Szabad idejében könyveket írt, ezeknek azonban még a címe sem maradt fenn. Gyöngyösi leírásából arra lehet következtetni, hogy egyházjogi műveket írt.

Élénk kapcsolatban állt a környék remetéivel, akik bejártak a városba vesszőből font kosaraikat élelemre cserélni. Özséb többször meglátogatta őket, és maga is megkívánta a remetei életet, ekkor azonban még Váncha István, az esztergomi érsek nem adta beleegyezését.

A tatárjárás idején megostromolták Esztergomot, de a fellegvárat nem tudták bevenni. A rengeteg sebesült miatt egy ideig még nagyobb szükég volt Özsébre; végül 1246-ban megkapta Váncha jóváhagyását. Ekkor lemondott kanonoki méltóságáról, javait szétosztotta a rászorulók között, és két (más forrás szerint hat) társával a Pilisszántó közelében lévő sziklás rengetegbe vonult, a mai Kesztölc határában lévő Hármas-barlangba, ahol remeteként élt.

A barlang elé egy nagy fakeresztet állított. Egy alkalommal a kereszt előtt imádkozva csodálatos látomásban részesült: az erdő mélyén sok apró lángot pillantott meg. A lángocskák egymás felé tartottak, s végül a kereszt előtt tüzes fénynyalábbá olvadtak össze. A keresztről pedig hangot hallott: „Özséb, gyűjtsd össze a remetéket egy szeretet-közösségbe!”

A látomásnak engedelmeskedve, 1250-ben a barlang mellett megépítették monostorukat és a hozzá tartozó templomot. Ez a laza remetei közösség az országban szép számmal lévő és meglehetősen régóta működő remetékhez képest jó helyzetbe került, ugyanis Özséb személyében van papjuk, aki az egyházjogban jártas, tanult ember.

Özséb ezután sorra járta az országban a nagyobb remeteségeket. Először a Pécs melletti Szent Jakab-hegyi remetékhez ment, akik már 1225-től közös életet életek. Elkérte a Bertalan pécsi püspök által készített szabályzatukat. A két monostor ekkor egyesült, amelynek tagjai őt választották meg első tartományfőnökükké. Közösségük égi patrónusává Remete Szent Pált tették meg, s magukat „Első Remete Szent Pál testvéreinek” nevezték. Mivel az első monostor a Szent Kereszt tiszteletére épült, sokáig a „Szent Kereszt testvéreinek” is hívták őket. E két kolostorhoz az idők folyamán egyre több és több kolostor csatlakozott, amelyek a Bertalan-féle szabályzat, majd később az egyes egyházmegyék püspökeinek regulái szerint éltek.

Az 1256-os esztergomi zsinaton Özséb már, mint Első Remete Szent Pál rendjének provinciálisa írta alá nevét. 1262-ben néhány társával Rómába ment, hogy a Szentszék jóváhagyását és megerősítését megszerezze a rendalapításhoz. Itt sikerült megszereznie a magyar édesanyától származó Aquinói Szent Tamás pártfogását IV. Orbán pápa előtt. A pápa nem hagyta jóvá az új rendet, mert nem látta biztosítottnak a szükséges anyagi feltételeket, ezért Pál veszprémi püspököt bízta meg a szerzetesrend kolostorainak megvizsgálásával. Pál ezt elvégezve, a pápa felhatalmazása alapján a rend működését jóváhagyta I. Remete Szent Pál Rendje néven.

Az általa alapított Szent Kereszt monostorban halt meg, súlyos betegség után. A templom sírboltjában temették el.

Boldog Özséb rendjének címerállata - a névadó Remete Szent Pál példájára - a holló, amint a rend nagy patrónusának, Mátyás királynak is.

Szobra áll Esztergomban, valamint Budapesten, a Gellért-hegyi pálos sziklatemplom bejáratánál.

Nevét viseli az óbudai Boldog Özséb plébánia.
Egyszer, amikor az Úr szombaton vetések között járt, tanítványai útközben
tépdesni kezdték a kalászokat. Ezért a farizeusok megszólították: "Nézd,
olyat tesznek szombaton, amit nem szabad!" Jézus ezt felelte nekik:
"Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt nélkülözött
és éhezett? Abjatár főpap idejében bement az Isten házába, és megette a
megszentelt kenyereket, és adott belőle társainak is, pedig ezeket a
kenyereket csak a papoknak volt szabad megenniük." Majd ezt mondta nekik:
"A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. Azért az Emberfia
ura a szombatnak is."
Mk 2,23-28

Elmélkedés:

A szombati pihenőnap megtartását magyarázó, illetve részletező törvények
többsége Jézus korában csupán emberek által alkotott előírás volt. Messze
állt már ez attól az eredeti isteni szándéktól, amely szerint ezen a napon
pihenni kell és ezt a napot Istennek kell szentelni. Amikor Jézus az
eredeti isteni akaratra irányítja a figyelmet, akkor a felesleges emberi
terheket akarja levenni a vállakról. Ezzel jelzi, hogy fölötte áll az
ember által alkotott törvénynek, amely idővel eltávolodott Isten
törvényétől.
Jézus jogosan ad új magyarázatot a törvénynek, isteni tekintélyével ezt
megteheti. Mi viszont sose hivatkozzunk isteni tekintélyre ott, ahol erről
szó sincs.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Isten Anyja, apostolok királynéja, te adtad Krisztust a világnak. Te
voltál szent Fiad első apostola, amikor őt Erzsébethez vitted, amikor őt a
pásztoroknak, a napkeleti bölcseknek és Simeonnak bemutattad. Te
gyűjtötted magad köré az apostolokat az utolsó vacsora termének
elhagyatottságába, és lobbantottad lángra apostoli buzgalmukat.
Adj nekem éber szívet, amely harcos és egyszersmind összeszedett! Szívet,
amely arra késztet, hogy mindenkor valljam és hirdessem: Krisztus, a te
szent Fiad a világ világossága, hogy egyedül ő az élet értelme, és az
emberek csak az ő országában találják meg a békét!

2009. január 19., hétfő

Abban az időben Keresztelő János tanítványai és a farizeusok böjtöltek.
Ezért néhányan odamentek Jézushoz és megkérdezték tőle: "Miért van az,
hogy Keresztelő Jánosnak és a farizeusoknak a tanítványai böjtölnek, a
tieid meg nem böjtölnek?" Jézus így válaszolt: "Vajon böjtölhet-e a
násznép, míg velük van a vőlegény? Amíg a vőlegény velük van, nem
böjtölhetnek. De jönnek majd napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt. És
akkor, azon a napon majd böjtölnek. Senki sem varr régi ruhára új
szövetből foltot. Vagy ha igen, akkor az új szövet kiszakítja a régit, és
a szakadás még nagyobb lesz. És új bort sem tölt senki régi tömlőbe; vagy
ha mégis, a bor szétveti a tömlőt, és a bor is, meg a tömlő is tönkremegy.
Az új bor új tömlőbe való."
Mk 2,18-22

Elmélkedés:

A mai evangéliumban arról olvashatunk, hogy Jézus érdekes hasonlatokkal
szemlélteti azt, hogy jövetelével olyan új korszak kezdődött el, amelyben
már nem lehet mindenben ugyanúgy folytatni a régi vallási gyakorlatokat,
hanem érdemes nyitottnak lenni az új felé. De ne gondoljuk azt, hogy a
régi és az új szembeállításáról beszél vagy a régiek megsemmisítésére
ösztönözne. Számomra úgy tűnik, hogy inkább az új dolgokra való
nyitottságunkat kellene megőriznünk. A hasonlatok azt a gondolatot is
felébreszthetik bennünk, hogy szüntelenül keresnünk kell az evangélium
hirdetésének azon új formáit és eszközeit, amelyek segítségével Isten
tanítását eljuttathatjuk az embereknek. Az e területen való leleményesség
a Szentlélek ajándéka.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Örök Asszony, te anya és szűz, te testben és lélekben megváltónknak és
Istenünknek Anyja vagy. Tehát egyháza minden tagjának anyja, igazi anyja
vagy.
Szereteteddel közreműködtél az egyház híveinek érdekében. Egyetlen vagy az
asszonyok között, aki anya és szűz vagy: Krisztus Anyja és Krisztus Szüze.
A föld szépsége és ragyogása vagy te, Szent Szűz, a szentegyház példaképe!
Istenanya, általad, egy asszony által van az élet és a halál megszentelve!
Szent Ágoston

2009. január 18., vasárnap

Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és mihelyt
meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: "Nézzétek, az Isten
Báránya!" Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni
kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik,
megkérdezte: "Mit kívántok?" Azok ezt felelték: "Rabbi - ami annyit
jelent, hogy Mester - hol laksz?" "Jöjjetek, nézzétek meg!" - mondta
nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála
maradtak. Ez a tízedik óra körül volt. A kettő közül, akik hallották ezt
Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter testvére.
Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: "Megtaláltuk a
Messiást, vagy más szóval a Fölkentet", és elvitte Jézushoz. Jézus
rátekintett, és így szólt hozzá: "Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak,
azaz Péternek fognak hívni."
Jn 1,35-42

Elmélkedés:

Ha keresed, megtalálod
Karácsony másnapján, amikor visszatértem a szomszédos falvakban mondott
szentmisék után a városba, a templomba indultam, hogy visszavigyem
könyveket és a miseruhát. S mint ahogy a karácsonyi napok táján gyakran
előfordul, most is boldog gyermekek érkeztek szüleikkel megnézni a
betlehemet. Két család, kicsiny gyermekekkel. Olyan kis óvodások voltak,
hogy ha korábban látták is a templomi betlehemi házikóban a kis Jézust,
már alig-alig emlékeztek rá. A tisztaszívű gyerekek minden évben olyan
boldogsággal szemlélik a jászolban fekvő Jézust, mintha csak akkor látnák
először. A gyermekek közül az egyik, akit e történetben nyugodtan
kereszteljünk el most is Eszternek, amint beléptek a templomba rögtön
elengedte édesanyja kezét, s már szaladt is előre, hogy megkeresse a
betlehemet. Amint megtalálta, sugárzó arccal csodálkozott rá a
kivilágított házikóra, s látszott rajta, hogy nagyon-nagyon tetszenek neki
a kis figurák. A kis Eszternek egy idő után hiába mondta édesanyja, hogy
haza kellene már indulni, ő bizony még maradni szeretett volna. A kislány
végül a következőképpen egyezett bele az indulásba: "Mehetünk, de
visszajövünk, és elhozzuk a kistestvéremet is, hogy neki is megmutassuk a
kis Jézust!" Nem tudom, hogy sikerült-e a kis Eszter terve, nem figyeltem,
hogy visszatértek-e délután, de megjegyeztem magamnak ezt a jószívű
kislányt, akiben a kis Jézussal való találkozás felébresztette a vágyat,
hogy a testvérét is elvigye hozzá.

A mai vasárnap evangéliumában Andrással találkoztunk, akit az elsőként
meghívott apostolnak is nevezünk. András és egy társa Keresztelő János
tanítványai voltak, s amikor mesterük rámutatott Jézusra, az Isten
Bárányára, akkor rögtön utána indultak, hogy a Mester tanítványai
legyenek. Érdekes felfigyelnünk arra, hogy a Keresztelő egyáltalán nem
bánja, hogy tanítványai őhelyette más mestert választanak. János nem
keseredik el, nem érzi tanítványai távozását hűtlenségnek vagy
elpártolásnak, hanem örül, hogy teljesíthette küldetését, megmutathatta
Jézust, a Messiást. Az evangélium nem ír arról, hogy ki lehetett András
társa, s nem valószínű, hogy Jézus valamelyik későbbi apostola lett volna,
hiszen akkor bizonyára név szerint is megemlítette volna ezt János
evangélista. Csak annyit tudunk róla, hogy Keresztelő János
tanúságtételére ő is kíváncsi lett Jézusra, s aznap Jézussal maradt, hogy
megismerhesse. Személye és viselkedése két kérdést fogalmaz meg bennünk:
Odafigyelek-e mások Jézusról szóló tanúságtételére? S indulok-e, hogy
megismerjem Jézust?

Az ismeretlen tanítvány személyénél azonban fontosabb András apostol, aki
hazatérve örömmel mondja testvérének, Simon Péternek: "Megtaláltuk a
Messiást!" (Jn 1,41). András azonban nem elégszik meg azzal, hogy megossza
ezt az örömteli hírt testvérével, hanem azonnal Jézushoz vitte őt (vö.: Jn
1,42). András viselkedése arról tanúskodik számunkra, hogy Jézussal való
személyes megismerkedése kezdetétől, szinte első pillanatától él benne az
apostoli lelkület. Mi is akkor válunk igazán Jézus tanítványaivá, ha nem
állunk meg ott, hogy megismertük őt, de még ott sem, hogy szívesen időzünk
jelenlétében, hanem nagy lelkesedéssel elindulunk követeiként. Elindulunk,
hogy elmondjuk az embereknek, hogy Ő a világ Megváltója. Elindulunk, hogy
másokat is hozzá vezessünk. Elindulunk, hogy valóban apostolokká váljunk
felebarátaink számára.

Kereső és megtaláló emberekről szólt az evangélium, akikben önmagunkat
ismerhetjük fel. Andrásról és barátjáról hallottunk, akik először Jánosnál
keresték az igazságot, majd Jézusban találták meg az Igazságot. Mindketten
először Jánosban keresték mesterüket, majd pedig Jézusnak, az igazi Mester
tanítványai lettek. András kereste, várta a Messiást, mint abban a korban
sok más ember is, s öröm töltöttel el, amikor Krisztusban megtalálta és
felismerte a Megváltót. Mi magunk is kereső emberek vagyunk. Keressük az
igazság tanítását. Keressük az örök élet felé utat mutató tanítást.
Keressük, azokat az embereket, akik tanúságtétele hiteles. Keressük azokat
az embereket, akik elvezetnek minket Jézushoz. Mert minden keresésünk
mögött az áll, hogy keressük a szívünk békéjét megadó Istent. Keressük az
irgalmasan felénk forduló Istent. Mivel Isten is állandóan keresi a
szívünkhöz vezető utakat, ezért egészen biztosak lehetünk abban, hogy ha
mi is keressük Őt, akkor meg fogjuk találni. Boldogok vagyunk, ha Jézusban
megtaláljuk az emberszerető Istent és hozzá vezetjük embertársainkat!
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Uram, te azt mondtad tanítványaidnak: Ti vagytok a világ világossága. A
fény világít, szórja sugarát és elűzi a sötétséget. Engedd, Uram, hogy én
is fénysugár lehessek!
Hadd vigyem az öröm fényét az emberek közé, hiszen én is a te kegyelmed
fényességében élek!
Hadd legyek akaratod szerint a világosság gyermeke! Világítson az én
életem is, hogy a téged kereső, utánad vágyó lelkek általam hozzád
találjanak!

2009. január 17., szombat

Miután Jézus meggyógyított egy bénát, kiment a Tibériás-tó partjára. Nagy
sokaság tódult hozzá, ő pedig tanította őket. Amint Jézus elhaladt a vám
mellett, észrevette, hogy ott ül Lévi, aki Alfeus fia volt. Odaszólt neki:
"Kövess engem!" Lévi (akit Máténak is hívtak) felállt, és követte.
Később Jézus elment vendégségbe Lévi házába. Ott Jézussal és
tanítványaival együtt sok vámos és nyilvános bűnös is asztalhoz
telepedett, mert sokan oda is elkísérték. Amikor a farizeusok közül való
írástudók látták, hogy Jézus együtt eszik a nyilvános bűnösökkel és a
vámosokkal, ezzel a kérdéssel fordultak a tanítványokhoz: "Miért eszik és
iszik a ti Mesteretek együtt a vámosokkal és a nyilvános bűnösökkel?"
Ennek hallatára Jézus ezt válaszolta nekik: "Nem az egészségeseknek van
szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Én nem azért jöttem, hogy az
igazakat hívjam, hanem a bűnösöket."
Mk 2,13-17

Elmélkedés:

A mai evangélium Lévinek, a vámosnak a meghívását tárja elénk, aztán pedig
arról szól, hogy mi történt Lévi házában. Itt Jézusnak szemére vetik, hogy
bűnös ember házába tért be. Mivel a saját hasznukra igyekeztek minél több
pénzt kérni, ezért mindenki bűnösnek tartotta őket. De miért ne fogadta
volna el Jézus ennek az embernek a hívását, amikor ő is elfogadta
meghívását? Jézus kegyelmet, megbocsátást ajánlott Lévinek és ő élt a
lehetőséggel, elfogadta ezt. Vajon mi elfogadjuk-e, amikor a
szentgyónásban Jézus nekünk is felajánlja ezt a kegyelmet? S vajon
meghívjuk-e az irgalmas Jézus a az életünkben? Ő kész megosztani velünk
életét, barátságot kínál. Elfogadom-e ezt tőle?
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Uram, Palesztina utcáin oly jóságos lélekkel fogadtad be a betegeket, hogy
azok mind hozzád tartozónak érezték magukat. Tölts el engem is ugyanolyan
jósággal, gyöngédséggel; ajándékozz meg kellő tapintattal, amely oly
nehezünkre esik, amikor egészségesek vagyunk.
Add, hogy indulataimat legyőzzem, saját vágyaimról lemondjak, hogy magamat
minél inkább beteg testvéreimnek szentelhessem, ha állapota úgy kívánja!
Egészséges vagyok, Uram, és hálát adok ezért! Engedd, hogy felebarátom
szenvedése megszenteljen, türelemre és alázatra indítson engem.

2009. január 16., péntek

Néhány nap múlva Jézus visszatért Kafarnaumba. Mihelyt elterjedt a híre,
hogy otthon van, annyian jöttek össze, hogy még az ajtó előtti téren sem
fértek el; ő pedig hirdette nekik az igét. Közben odahoztak hozzá egy
bénát. Négyen vitték. Mivel a tömegtől nem fértek a közelébe, kibontották
fölötte a tetőt, ahol volt, és a nyíláson át leengedték a hordágyat,
amelyen a béna feküdt. Jézus pedig, látva hitüket, így szólt a bénához:
"Fiam, bocsánatot nyertek bűneid." Ült ott néhány írástudó is. Ezek így
gondolkodtak szívükben: "Hogy beszélhet ez így? Káromkodik! Ki más
bocsáthatja meg a bűnt, mint egyedül az Isten?"
Jézus azonnal észrevette, hogy magukban ilyeneket gondolnak, így szólt
tehát hozzájuk: "Miért gondoljátok ezt szívetekben? Mi könnyebb: Azt
mondani a bénának: Bűneid bocsánatot nyertek, vagy azt mondani: Kelj föl,
fogd ágyadat és járj? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma
a földön a bűnök megbocsátására!" Ezzel odafordult a bénához: "Mondom
neked: Kelj föl, fogd az ágyadat, és menj haza!" Az felkelt, fölvette
ágyát, és mindannyiuk szeme láttára eltávozott.
Mindenki elcsodálkozott. Dicsőítették Istent, és azt mondták: "Nem láttunk
még ilyet sohasem!"
Mk 2,1-12

Elmélkedés:

A testi betegségeket megszüntető csodák mellett Jézus azzal is törődött,
hogy a lélek bajától, a bűntől is megszabadítsa az embereket. A gonosz
lelkek kiűzését célzó csodatettek már előkészítik a hallgatóságot arra,
hogy lelki gyógyítások fognak következni. Jézusnak hatalma van ahhoz, hogy
visszaadja a test egészségét, hatalma van az embert fogva tartó gonosz
lelkek felett és hatalma van ahhoz is, hogy meggyógyítsa lelkünket,
eltörölve bűneinket. Mindez isteni hatalmának jele. A mai evangéliumban
szereplő béna ember többet kapott, mint amit remélt. Bizonyára csak testi
bénaságától akart megszabadulni, de Jézus a bűneitől is megszabadította. E
nagyobb csodát nekem is kész megadni. Lelkem csak akkor nyugszik meg, ha
meghallom bűnbocsátó szavát.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Ó, Nagyasszony, tudom, hogy te végtelenül jó vagy, s legyőzhetetlen
szeretettel szereted azokat, kiket Fiad és Istened benned és általad
királyi kedvességgel szeret. Kezeidben vannak az Úr irgalmasságának
kincsei, s te vagy egyedül ilyen tisztességre rendelt. De kezed nem őrzi
féltékenyen e kincseket, mivel keresed az alkalmat, hogy megmentsd a
nyomorultakat, és kiáraszd az irgalmasságot. Dicsőséged nemhogy csökkenne,
hanem növekszik, amikor a bűnbánók megkapják a bocsánatot, s a
megigazultak a dicsőséget!
Damiani Szent Péter

2009. január 15., csütörtök

Abban az időben egy leprás jött Jézushoz. Térdre borult előtte, és így
kérlelte: "Ha akarod, te megtisztíthatsz engem!" Jézusnak megesett rajta a
szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: "Akarom!
Tisztulj meg!" Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. Jézus
szigorúan ráparancsolt, azonnal elküldte, és így szólt hozzá: "Nézd,
senkinek se szólj erről, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és
tisztulásodért ajánld fel a Mózes által rendelt áldozatot, bizonyságul
nekik."
Ő azonban, alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a
dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett többé nyilvánosan a városba, inkább
távolabbi, elhagyatott helyeken tartózkodott. Mégis, mindenünnen
özönlöttek hozzá az emberek.
Mk 1,40-45

Elmélkedés:

Afrika és a Távol-Kelet számos országában még napjainkban is rengetek
leprabetegségben szenvedő ember él. A leprásoknak nem csak a betegséggel
kell megküzdeniük, hanem azzal is, hogy a társadalom kirekeszti őket. El
kell hagyniuk otthonukat és családjukat, s a rájuk kényszerített korlátok
között tengethetik életüket. S ha ez igaz napjainkban, akkor még inkább
így lehetett Jézus korában. Amikor Jézus meggyógyítja az evangéliumban
szereplő leprás embert, akkor új élettel ajándékozza meg. Lehetőséget ad
neki, hogy szabadon éljen, dolgozzon, s visszatérjen a családjához. Az
isteni irgalmassággal, Jézus szeretetével való találkozás nem csupán a
betegek életében hozhat változást, hanem mindenkiében.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Istenem, csodálatos gondviselésed által mindannyian arra vagyunk hivatva,
hogy Krisztus testének tagjaivá váljunk. Minden egyes tagnak öröktől fogva
meghatároztad a maga feladatát, számolva minden ember adottságával. Ebben
a rendben örök előrelátásoddal részemre is kijelöltél egy helyet, ahol
szolgálnom kell. Uram, készen állok erre a szolgálatra! Kívánj tőlem akár
csöndes, hangtalan munkát, akár hősi elszántságot, nagy áldozatokat:
követlek, Uram!

2009. január 14., szerda

Abban az időben Jézus kijött a kafarnaumi zsinagógából, és elment Simon és
András házába. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Mindjárt szóltak is
Jézusnak. Jézus odament hozzá, megfogta a kezét, és fölsegítette. Erre
megszűnt a láza, és szolgált nekik. Amikor lement a nap és beesteledett,
odavitték hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat. Az egész
város ott szorongott az ajtó előtt. Jézus pedig sokakat meggyógyított,
akik különböző bajokban szenvedtek; és sok ördögöt kiűzött. De nem engedte
megszólalni őket, mert tudták, hogy ő kicsoda.
(Másnap) Jézus kora hajnalban felkelt, kiment (a házból), elment egy
elhagyatott helyre, és ott imádkozott. Simon és a vele lévők utána mentek.
Amikor megtalálták, azt mondták neki: "Mindenki téged keres!" De ő azt
felelte: "Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is
hirdessem az evangéliumot, - hiszen ezért jöttem." És elment, hirdette az
evangéliumot a zsinagógákban Galilea egész területén, és kiűzte az
ördögöket.
Mk 1,29-39

Elmélkedés:

Miközben mindenki Jézust keresi, Ő az Atyával való együttlét csendes
perceit keresi. Mindenki Jézus keresi, mert bizonyára újabb csodákat,
újabb gyógyításokat várnak tőle. Jézus pedig együtt akar lenni Atyjával,
mert mindig tőle akarja tudni küldetését. Az evangéliumi beszámolóból úgy
tűnik, hogy Jézus nem szeretné, ha az emberek csak a csodás gyógyítások
miatt keresnék. Küldetésének csak egyik része az, hogy a csodatettekkel
tanúskodjon az irgalmas Atya jelenlétéről. Emellett az Atya tanítását is
el szeretné mondani, ezért inkább tovább megy más helyekre, hogy
hirdethesse az örömhírt. Vajon én miért keresem Jézust? Mit kérek tőle?
Keresem-e azért, hogy tanítását egyre jobban megismerjem, s ez vezesse
életemet?
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Imádkozzunk, hogy a Szentlélek lépjen be életünkbe, bárhol legyünk is, és
tanítson bennünket, hogy Jézushoz hasonlóvá válva lefelé lépkedjünk a
létrán, s fölfedezzük a Megváltót a szegények szívében, hogy megkaphassák
méltó helyüket a társadalomban és az egyházban.
Jean Vanier

2009. január 13., kedd

Kafarnaum városában Jézus egy szombaton bement a zsinagógába, és tanított.
Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint
akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. A zsinagógában volt egy
ember, akit megszállt a tisztátalan lélek. Így kiáltozott: "Mi közünk
egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki
vagy: az Isten Szentje!" Jézus ráparancsolt: "Hallgass el, és menj ki
belőle!" A tisztátalan lélek erre összevissza rángatta az embert, aztán
nagy kiáltással kiment belőle. Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek
egymást kérdezgették: "Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a
tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!" El is
terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén.
Mk 1,21-28

Elmélkedés:

A Jézus hallgató emberek észreveszik, hogy szavaiban különleges erő
rejlik, s ez az erő nem lehet más, mint az igazság ereje. Annak
bemutatására, hogy milyen isteni erő és hatalom van Jézus szavaiban, Márk
evangélista elbeszéli nekünk a gonosz lélektől megszállt ember
megszabadítását. Jézus parancsszavára a tisztátalan lélek engedelmeskedik
és elhagyja az embert. Az Úr megszabadító szava új életet ad a korábban
megszállt embernek. A gonosz és ártó lélek helyét Isten szava, Isten
igazsága veszi át Mostantól kezdve már nem a rossz befolyása alatt áll a
meggyógyult, nem az őt fogva tartó gonosznak kénytelen engedelmeskedni,
hanem Jézus tanítása irányítja életét. Az én életemben milyen helye van
Jézus szavának?
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Uram, sötétlő lelkeinkre vesd a Bölcsességed ragyogó világát, hogy fényre
gyúl mind, hogy Téged követ, szolgál Neked újítva tisztaságát. Napkelte
hív: ember, munkába kezdj! De te, Uram, szívünkbe úgy költözz be, hogy ez
a Nap ragyogjon benn örökre, hogy Érted égő tüzet sose veszt. Uram,
ragyogtasd ránk a Te napod, amely nem ismerhet sosem alkonyatot.
Szent Efrém

2009. január 12., hétfő

Miután Keresztelő Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az
(Isten országáról szóló) evangéliumot: "Betelt az idő, közel van az Isten
országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban."
Amikor a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András,
akik halászok voltak, éppen hálót vetnek a tengerbe. Jézus megszólította
őket: "Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket." Azok
rögtön otthagyták hálóikat, és követték őt. Amikor kissé továbbment,
meglátta Jakabot, Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hálóikat
rendezgették a bárkában. Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták
apjukat, Zebedeust a halászlegényekkel együtt a bárkában, és követték őt.
Mk 1,14-20

Elmélkedés:

Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket! - ezekkel a
szavakkal szólítja meg Jézus első tanítványait. A két megszólított ember,
Simon Péter és András, rögtön nyomába szegődik. Márk evangélista tehát nem
csak azt érzékelteti leírásával, hogy a két halász pozitív választ ad a
hívásra, hanem azt is, hogy nem mérlegelnek, nem kezdenek el azon
gondolkozni, hogy mi vár rájuk, nincs bennük semmilyen félelem, s talán
még csak nem is csodálkoznak, hanem azonnal engedelmeskednek. Nem kérnek
gondolkodási időt, nem tesznek fel kérdéseket, hogy több információjuk
legyen a rájuk váró feladatról, hanem megteszik, amit a számukra akkor még
ismeretlen Jézus kér tőlük. Az egyszerű hívásra ilyen egyszerűen is lehet
válaszolni.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Ó, Uram Jézus, Te azt parancsoltad nekem, hogy szüntelenül imádkozzam, add
nekem kegyelmedet, hogy meg tudjam tenni, s add meg ezt azoknak a
lelkeknek is, akiket rám bíztál. Isteni Ige, Te magad vagy bennünk az
örökké tartó és szüntelen imádság. Isten Báránya, Te vagy a világosság,
amely megvilágítja lelkünk egész égboltját. Bár soha ne akarnánk más
imádságot, csak a te imádat, más fényességet, csak a te fényességedet, más
szeretetet, csak a te szeretetedet! A hozzád intézett imádságban, Istenem,
egy a szemlélés és a szeretet. Engedd, hogy olyan tökéletesen és olyan
bensőségesen tudjak hozzád imádkozni, hogy elfeledkezzem önmagamról, és ne
tudjam, hogy imádkozom, mert csupán Te vagy bennem!

2009. január 11., vasárnap

Abban az időben Keresztelő János ezt hirdette: "Aki utánam jön,
hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a
saruszíját. Én vízzel keresztellek titeket, o pedig Szentlélekkel
keresztel majd meg benneteket!" Ezekben a napokban történt, hogy eljött
Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelkedett Jánosnál a Jordánban.
És mindjárt, amint feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a
Lélek, mint egy galamb, leszáll rá. Az égből pedig szózat hallatszott: "Te
vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik!"
Mk 1,7-11

Elmélkedés:

Az Atya ölelése
Jézus megkeresztelkedésének mai ünnepe egyrészt lezárja a karácsonyi
ünnepkört, másrészt új időszakot nyit az egyházi évben. Ennek megfelelően
az ünnep mintegy összefoglalja a karácsony titkát, másrészről előrevetíti
számunkra mindazt, ami Jézus most kezdődő nyilvános működésének lényege.

Karácsonykor Jézusnak, az Isten Fiának a születését ünnepeltük. Ezt
hirdette az angyalok éneke, aztán jöttek a pásztorok, hogy kifejezzék
hódolatokat a Gyermeknek, akiben Isten Fiát ismerték fel. A háromkirályok
múlt vasárnapi ünnepén arra emlékeztünk, hogy az egész világ előtt
nyilvánvalóvá vált Jézus istensége. A mai ünnep megkoronázza ezeket a
tanúságtételeket, hiszen a Szentlélek száll le a Jordán folyó vizéből
kiemelkedő Jézusra, s magának a mennyei Atyának a tanúskodó szava
hallatszik az égből: "Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem
telik!"(Mk 1,11). És bár a mindenható Isten ezen tanúságtételénél nagyobb
nem létezik, mégis hiányzik még egy vallomás a felsorolás végéről. Az én
vallomásom. Hiszem-e, hogy a betlehemi istálló szalmáján fekvő Gyermek,
aki előtt letérdeltek a pásztorok, s akinek értékes ajándékokat vittek a
napkeleti bölcsek, valóban az Isten Fia? Hiszem-e, hogy az a Jézus, akiről
megkeresztelkedésekor maga az Atya tanúskodott, valóban Isten?

Nem mehetünk el szó nélkül azon kérdés mellett, hogy miért kellett
Jézusnak megkeresztelkednie? A Keresztelő Jánoshoz érkező emberek
bűnbánatuk jeleként keresztelkedtek meg, és a keresztség szentségének
hatása a bűnöktől való megszabadulás a mi esetünkben is. Jézus viszont
teljesen bűntelen volt, tehát neki egészen más miatt kellett
megkeresztelkednie. Máté evangélista egyébként az esemény leírásakor
beszámol arról, hogy maga Keresztelő János is értetlenül áll a hozzá
érkező Jézus előtt, s úgy gondolja, hogy éppen fordítva kellene mindennek
történnie, azaz Jézusnak kellene őt megkeresztelnie (vö.: Mt 3,14-15).
Jézus viszont ragaszkodik ahhoz, hogy a többi bűnös ember között ő, az
ártatlan is részesüljön a vízkeresztségben János által. A mi Urunk ezáltal
is kifejezi, hogy magára akarja venni minden ember bűnét, mert ez az Atya
akarata, ezt a küldetést kapta Atyjától. Ahogyan Szent Pál apostol írja:
az Atya Jézust, aki bűnt nem ismert, "bűnné" tette értünk (vö.: 2Kor
5,21). Jánoshoz a bűneiket megvalló bűnösök érkeznek. Jöttek a vámosok,
akik az anyagi haszon reményében gátlástalanul becsapták az embereket és
több vámot kértek (vö.: Lk 3,12-13). Jöttek a katonák, akik állandóan
elégedetlenkedtek zsoldjukkal és erőszakosan bántalmazták az embereket
(vö.: Lk 3,14). Jeruzsálem és környéke összes embere eljött, hogy lemossa
bűneit János keresztsége által. S mindezek után jön Jézus, s alámerül ebbe
a minden ember bűnétől szennyezett vízbe. Megkeresztelkedése által
kifejezi, hogy engedelmesen magára veszi minden ember bűnét, mert ezt
kívánja tőle az Atya. A küldetését engedelmesen vállaló Jézusnak szól az
Atya vallomása: "Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik!"(Mk
1,11).

A mai ünnep mindemellett előrevetíti azt a küldetést, amelyet ettől kezdve
Jézus teljesít. Küldetése az emberek megtérésére irányul, arra, hogy
szakítsunk bűnös életünkkel, lélekben újjászülessünk és a mennyei Atya
kedves gyermekei legyünk. Amikor megkereszteltek minket, akkor a mennyei
Atya gyermekei lettünk, de azóta bűneinkkel újra és újra kiszakítjuk
magunkat az ő szerető karjaiból. Amikor viszont bűnbánatot tartunk, akkor
mindig engedjük, hogy az irgalmas Isten átöleljen minket. Karácsony
éjjelén azt szemléltük, hogy Szűz Mária szeretettel tartja ölében,
karjaiban a kis Jézust. A mai napon arra emlékezünk, hogy
megkeresztelkedésekor az Atya láthatatlanul átkarolja Fiát, ahogyan majd
magához öleli a kereszten is. Engedjük, hogy az irgalmas Isten minket is
átöleljen!
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Az Úrral János vízbe lép
és végez szent keresztelést;
ki által minden létesült
Jordán habjában megmerült.

Kit tiszta Szűznek méhe szült,
ily tisztulásra nem szorult,
nem önmagáért jött ide,
világunk bűnét mossa le.

Elhangzik Atyja szózata,
ez itt az ő kedvelt Fia,
s a Lélek mennyekből alá
galamb alakban száll reá.

Az égi szó s jelkép alatt
titok, mely mindent meghalad,
az Egyház üdvét megnyitó
Isten, ki hármas egy való.

Dicsőség néked, Krisztusunk,
igazság, életünk, utunk,
kiről Atyád s a Lélek ad
ragyogva mennyből vallomást.

2009. január 10., szombat

Jézus egy alkalommal tanítványaival Júdea földjére ment. Ott tartózkodott
velük, és keresztelt. János is keresztelt Enonban, Szálim közelében: ott
ugyanis sok víz volt. Az emberek odamentek, és megkeresztelkedtek. Mindez
János bebörtönzése előtt történt. Vita támadt ekkor a tisztulási
szertartásról János tanítványai és egy zsidó között, ezért Jánoshoz
mentek. "Mester - mondták neki -, aki nálad volt a Jordánon túl, és akiről
tanúságot tettél, most szintén keresztel, és mindenki hozzá tódul."
János így válaszolt: "Az ember semmit sem vallhat magáénak, hacsak a
mennyből nem kapta. Ti magatok vagytok tanúim, hogy megmondtam: Én nem
vagyok a Messiás, hanem csak az ő előfutára. Akié a menyasszony, az a
vőlegény; a vőlegény barátja csak ott áll a vőlegény mellett, hallgatja
szavát, és szívből örül neki. Ezzel most az én örömöm is teljes. Neki
növekednie kell, nekem pedig kisebbednem."
Jn 3,22-30

Elmélkedés:

Keresztelő János azt mondja, hogy öröme teljessé vált, amikor hallja, hogy
Jézus megkezdte működését és ő is keresztel. János annak tudatában fejezi
ki örömét, hogy küldetését teljesítette, s mindent megtett, ami küldetése
volt. Elmondta az embereknek, hogy nem ő a Messiás, hanem Jézus, és meg is
mutatta őt. Mostantól kezdve kisebbednie kell, hogy Jézus tudjon
növekedni.
Attól a pillanattól, hogy megkereszteltek minket, Jézusnak kell növekednie
bennünk. De bűneimmel megakadályozom ezt a növekedést, elfojthatom
magamban az isteni kegyelmet Ha újra és újra felébresztem magamban a
keresztségemkor kapott kegyelmet, ha tudatosítom, hogy Jézushoz kell egyre
inkább hasonlóvá válnom, akkor az Úr növekedni fog bennem.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Úr Jézus, köszönjük, hogy közöttünk való jelenléteddel ajándékozol meg.
Utunkon erősítesz és bátorítasz. Add, hogy mélyen tudatában legyünk
jelenlétednek. Küldő szavadra örömmel válaszoljunk minden
cselekedetünkkel. Adj nekünk bölcsességet és alázatot, hogy felismerjük
jelenlétedet más testvéreink között is. Tégy eggyé bennünket!

2009. január 9., péntek

Abban az időben, amikor Jézus az egyik városban tartózkodott, talált ott
egy leprával borított férfit. Mihelyt a leprás meglátta Jézust, arcra
borult előtte, és kérlelte: "Uram, ha akarod, meggyógyíthatsz engem."
Jézus kinyújtotta kezét, megérintette, és így szólt hozzá: "Akarom,
tisztulj meg!" Erre azonnal elhagyta őt a lepra. Jézus meghagyta neki,
hogy senkinek se szóljon. "Menj inkább - mondta -, mutasd meg magadat a
papnak, és gyógyulásodnak bizonyságául ajánld fel tisztulásodért az
áldozatot, amint Mózes rendelte!" A gyógyítás híre mégis egyre jobban
elterjedt. A nép nagy tömegben tódult Jézushoz, hogy hallgassa, és
betegségeiből gyógyulást nyerjen. Ő azonban inkább egy magányos helyre
vonult vissza, hogy imádkozzék.
Lk 5,12-16

Elmélkedés:

A látványos csodák mögött csendes visszahúzódások állnak. A nagyhatású
beszédek mögött csendes imádságok és együttlét az Atyával. Az emberek
közelségénél fontosabb Jézus számára, hogy állandóan a mennyei Atya
közelében legyen. A mai evangélium arról tanúskodik, hogy Jézus nem az
emberek népszerűségét keresi, amikor meggyógyítja a betegeket, hanem az
Atya irgalmas szeretetének a jeleit mutatja. És az emberek elkezdenek
hinni Jézus isteni erejében, elkezdenek hinni abban, hogy őt az Atya
küldte a világba. Jézus megtestesülése és születése az Ő istenségének
titkára világít rá, amit lassan mi is kezdünk megérteni. Bennünk is
feltámad a hit, mi is keressük az Úr közelségét, mi is vágyakozunk
tanítására az igazságról és az örök életről.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Uram és Üdvözítőm, Jézus Krisztus! Adj nekem kedvet és lehetőséget, hogy
téged mindinkább megismerhesselek, mindjobban megszeresselek, és egyre
hívebben kövesselek.
Buzdító kegyelmed hívása nálam ne süket fülekre találjon, hanem legyek
mindenkor kész, hogy akaratodat odaadással teljesítsem!
Szembefordulok önszeretetemmel és önzésemmel, s követlek a gyalázatban,
szegénységben és üldöztetésben.
Teljesen újjá akarok születni, a régi magamat levetkőzni, hogy már ne én
éljek, hanem te énbennem.

2009. január 8., csütörtök

Abban az időben Jézus a (Szent)lélek erejével visszatért Galileába. Híre
elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki
elismeréssel beszélt róla. Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett.
Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett.
Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen
arra a helyre talált, ahol ez volt írva: "Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent
engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hirdessem a
foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az
elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje." Összetekerte az
írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem
rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: "Ma beteljesedett az írás,
amelyet az imént hallottatok." Mindnyájan igazat adtak neki, de
meglepődtek a magasztos igéken, amelyek ajkáról fakadtak.
Lk 4,14-22a

Elmélkedés:

Amikor Jézus a názáreti zsinagógában tanít az emberek először meglepődnek
szavain, majd később szembefordulnak vele. A názáretiek azt gondolják,
hogy jól ismerik Jézust, aki gyermekkorától fogva közöttük nőtt fel. Azt
vélik, hogy ismerik származását és szüleit. Valójában azonban éppen a
leglényegesebbet nem tudják róla, azt, hogy Ő a mennyei Atya küldötte, az
isten Fia. Jézus pedig ezt mondja el nekik, amikor küldetéséről beszél, s
emiatt igencsak elcsodálkoznak.
Milyen ismereteim vannak Jézusról? Tudom-e a leglényegesebbet róla? Milyen
a kapcsolatom vele? Csak kívülállóként hallgatom? Vagy kész vagyok-e hozzá
kapcsolni életem, hogy úgy éljek, ahogyan ő ezt nekem tanítja?
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Fogadd el, Jézusom, szeretetem aranyát, amely minden cselekedetemet
méltóvá teszi hozzád.
Fogadd el, Jézusom, hódolatom tömjénporát, amely elismer legfőbb Urának.
Fogadd el, Jézusom, vigasztalásom mirháját, amely egyesíti nehézségeimet a
te földi szenvedéseiddel.

2009. január 7., szerda

Miután Jézus jóllakatott ötezer embert, nyomban felszólította
tanítványait, hogy szálljanak a bárkába, és keljenek át a túlsó partra,
Betszaidába, amíg ő hazaküldi a tömeget. Miután elbúcsúzott tőlük, fölment
egy hegyre, hogy imádkozzék. Közben beesteledett. A bárka mélyen benn járt
a tavon, ő pedig egyedül maradt a parton. Amikor látta, mennyire
küszködnek az evezéssel - ellenszelük volt ugyanis -, az éjszaka negyedik
őrváltása idején, a vízen járva feléjük indult. El akarta kerülni őket.
Amikor meglátták, hogy a vízen jár, azt hitték, hogy kísértet; elkezdtek
kiabálni, mert mindnyájan látták őt, és megrémültek. Ő azonban mindjárt
odafordult hozzájuk, és így szólt: "Bátorság! Én vagyok, ne féljetek."
Aztán beszállt hozzájuk a bárkába, mire a szél elállt. Azok egészen
magukon kívül voltak a csodálkozástól, mert nem okultak a
kenyérszaporításból, és szívük még érzéketlen volt.
Mk 6,45-52

Elmélkedés:

A tanítványok csodálkozása és félelme Jézus vízenjárásakor arról
tanúskodik, hogy ők is csak lassan haladnak előre a hit útján, Jézus
személye és istensége mélyebb megismerésének útján. Nehezen értik meg,
hogy mesterük valóban Isten, aki felette áll a természet törvényeinek. Mit
akart Jézus e rendkívüli tettével? Már az ószövetségben Jób könyvében
találkozunk azzal a gondolattal, hogy a vízenjárás isteni tulajdonság.
Jézus tehát nem csak azért indul el a tanítványok felé, hogy segítsen
rajtuk, hanem hogy megmutassa nekik istenségét. Ők persze ezt még nem
fogják fel teljesen, ezért kezdenek el félni. Márk evangélista egészen
szomorúan jegyzi meg a történet végén, hogy már a kenyérszaporításkor is
érzéketlen volt a tanítványok szíve, pedig az a csoda is Jézus istenségét
bizonyította.
Vajon én felismerem-e a hozzám közeledő Istent?
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Köszönöm Teremtőm, hogy embernek születhettem erre a világra, amely telve
van csodával. Köszönök minden új napot, minden új lehetőséget, köszönöm a
munkakedvet és hogy mozogni tudok, hogy találkozhatom más emberekkel.
Köszönöm az egyedüllétet és a pihenést, a virradatot és az alkonyt, a
nyílt horizontot. Itt állok, kezeim telve vannak ajándékaiddal, segíts
nekem, hadd osszam meg önmagamat másokkal.

2009. január 6., kedd


Egy alkalommal Jézus nagy tömeget látott maga előtt. Megesett a szíve az
embereken, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért sok
mindenre kezdte őket tanítani. Későre járt már az idő, amikor odaléptek
hozzá tanítványai, és figyelmeztették: "A vidék elhagyatott, az idő is
eljárt. Bocsásd el őket, hogy a környékbeli tanyákra és falvakba
mehessenek, és ennivalót vegyenek maguknak!" Jézus azonban így válaszolt:
"Ti adjatok nekik enni!" Azok megjegyezték: "Talán menjünk kenyeret venni
kétszáz dénárért, hogy elláthassuk őket?" Erre Jézus megkérdezte: "Hány
kenyeretek van? Menjetek, nézzetek csak körül!" Körülnéztek, és
jelentették: "Öt kenyerünk és két halunk." Ekkor meghagyta nekik, hogy
csoportokban telepítsék le mindnyájukat a zöld gyepre. Le is telepedtek
százas és ötvenes csoportokban. Jézus ezután fogta az öt kenyeret és a két
halat, föltekintett az égre, és hálát adott. Majd megtörte a kenyereket,
és tanítványainak adta, hogy osszák ki. A két halat is szétosztotta
valamennyiük között. Mindnyájan ettek, és jól is laktak, sőt még tizenkét
kosarat szedtek tele a kenyér és a hal maradékából; pedig ötezer férfi
evett a kenyérből.
Mk 6,34-44

Elmélkedés:

Urunk megjelenésének ünnepe többek között azt tanítja nekünk, hogy mindazt
a fényt, a hit és a szeretet világosságát, amelyet a betlehemi Gyermek
sugároz ránk, mi továbbadjuk az embereknek. Jézusnak szüksége van ránk,
hogy szeretete jelen legyen a világban. Erre figyelmeztet minket a
csodálatos kenyérszaporítás evangéliumi története. "Ti adjatok enni az
embereknek" mondja Jézus a tanítványoknak. Amikor napjainkban ugyanezt
halljuk Jézustól, akkor ne csak a testi táplálékra gondoljunk, hanem a
lelkire is. Sok ember éhezik ma az igazságra. Nekünk kell feléjük
nyújtanunk a hit igazságát, amely az emberi lélek örök üdvösségre vezető
étele. Jézus ma a mi közreműködésünket kéri, hogy Isten Országa
növekedjék.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Légy áldott, ó, Atyánk, ki mérhetetlen szeretetedben egyszülött fiadat
ajándékozta nekünk. Ő megtestesült a Szentlélektől a Szűzanya legtisztább
méhében és mintegy kétezer éve megszületett Betlehemben. Útitársunk lett,
s új értelmet adott a történelemnek, közös utunknak az Új Ég és Új Föld
felé, melyet szorongás és szenvedés, hűség és szeretet kísér. Ennek végén
Te, a halált legyőzve, minden leszel mindenben.

2009. január 5., hétfő

Amikor Jézus meghallotta, hogy (Keresztelő) Jánost fogságba vetették,
visszatért Galileába. Elhagyta Názáretet, és a tengerparti Kafarnaumban
telepedett le, Zabulon és Neftali vidékén, hogy beteljesedjék, amit Izajás
próféta mondott:
"Zabulon földje és Neftali földje, a tenger útja, a Jordán vidéke,
a pogányok Galileája:
A sötétben lakó nép nagy fényt lát,
és fény virrad a halál honában s árnyékában ülőkre."
Ettől kezdve Jézus tanítani kezdett. Ezt hirdette: "Térjetek meg, mert
elközelgett a mennyek országa!" Bejárta egész Galileát. Tanított a
zsinagógákban, hirdette a mennyek országa örömhírét, és meggyógyított a
nép körében minden betegséget és minden bajt. Híre elterjedt egész
Szíriában. Hozzá vittek mindenféle beteget, akik különböző fájdalmas
betegségekben és bajokban szenvedtek: még ördögtől megszállottakat,
holdkórosokat és bénákat is, és ő mind meggyógyította őket. Nagy népsereg
követte Galileából, Dekapoliszból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon
túlról.
Mt 4,12-17. 23-25

Elmélkedés:

Tegnap, Urunk megjelenésének ünnepén a napkeleti bölcsekre emlékeztünk. Az
ünnep egyik mondanivalója, hogy a Krisztus által elhozott üdvösség nem
csak egyetlen kiválasztott népnek szól, hanem minden nemzetnek, tehát a
pogányoknak is. Ezt a gondolatot folytatja a mai evangélium, amikor Izajás
próféta jövendölésének beteljesedését látja Jézus fellépésében. A mennyek
országát hirdető Jézus fényt, világosságot hoz a pogányoknak is.
A bűn sötétségében maradni esztelenség. Úgy tűnik, hogy nincs ésszerűbb
számunkra, mint hogy elinduljunk a fény felé. Az igazi fény forrása felé.
Jézus felé, akiben felragyogott számunkra a Isten irgalmas szeretete és
akiben hitünk megtalálja célját.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Igazság Atyja, az új év legyen kedvező alkalom, hogy a katolikus hívek
újra felfedezzék azt az örömet, amit csak igéd hallgatása nyújthat és az
akaratodra való ráhagyatkozás. Tapasztalják meg a testvéri közösség
értékét, amikor megtörik a kenyeret, a lelki énekekkel, himnuszokkal
dicsérnek Téged. Atyánk, szüntelen dicsérünk Téged!

2009. január 4., vasárnap

Amikor Heródes király idejében Jézus megszületett a judeai Betlehemben,
íme, napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: "Hol van a
zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy
hódoljunk előtte." Meghallotta ezt Heródes király és megrémült, s vele
egész Jeruzsálem. Összehívatta a főpapokat és a nép írástudóit, és
megkérdezte tőlük, hogy hol kell születnie a Messiásnak. Azok így
válaszoltak: "A judeai Betlehemben, mert ezt írja a próféta: Te, Betlehem,
Juda földje, bizony nem vagy a legkisebb Juda nemzetségei között, mert
belőled jő ki a fejedelem, aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek." Erre
Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta
tőlük a csillag megjelenésének idejét. Aztán ezzel küldte őket Betlehembe:
"Menjetek, tudakozódjatok szorgalmasan a gyermek felől, és ha
megtaláljátok, jelentsétek nekem. Én is elmegyek, hogy hódoljak előtte!"
Ők pedig, miután meghallgatták a királyt, elindultak. És lám, a csillag,
amelyet napkeleten láttak, előttük járt, míg meg nem állapodott a ház
fölött, ahol a Gyermek volt. A csillagot meglátva nagyon megörültek.
Bementek a házba, és ott látták a Gyermeket anyjával, Máriával. Földre
borulva hódoltak előtte, majd kinyitották kincseszsákjaikat, és
ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban
utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek
vissza országukba.
Mt 2,1-12

Elmélkedés:

Az igazi világosság
Miközben sok helyütt a takarékosság jegyében és a világméretű gazdasági
válságra hivatkozva a szokásosnál korábban leszerelték a karácsonyi
díszvilágítást, Egyházunk nem engedi, hogy az ünnep fényei oly' hamar
kialudjanak, s emiatt homályba burkolózzon a föld, és sötétség boruljon az
emberekre. Jézus születésével megtört az éjszaka sötétsége és elérkezett a
földre a világ Világossága. Krisztus világossága ragyogta be a szent
karácsonyi éjszakát, s most a kicsiny betlehemi istállóból kiinduló
világosság beragyogja az egész világot. Ma az Úr megjelenését ünnepeljük,
azaz azt, hogy Jézus isteni dicsősége a világ minden nemzete előtt
megmutatkozott.

Néhány napja meglátogatott egy család és gyermekük, akit jó néhány évvel
ezelőtt tanítottam hittanra. A beszélgetés közben az azóta már megnőtt
Eszter elmesélte, hogy neki az volt a legemlékezetesebb karácsonya, amikor
elrontották a templomi betlehem lámpáját. A karácsony előtti napon ugyanis
a gyerekek szoktak segíteni a betlehem felállításában. Mindig örömmel
teszik a helyükre a kis figurákat, igazgatják a szalmát és a fenyőágakat.
Az történt ugyanis, hogy amikor már minden kész volt, a gyerekek többsége
szépen hazament. Én is visszamentem a plébániára, hogy készüljek az
ünnepre, de néhány gyerek - köztük a kis Eszter is - még a templomban
maradt, hogy játszanak a betlehem körül. Egy kis idő múlva jöttek és
elkeseredetten mondták, hogy nagy baj történt, mert nem világít a lámpa a
házikóban. A gyerekek jól tudták, hogy a karácsony elképzelhetetlen fény
és világosság nélkül. Sejtettem, hogy nem lehet túl komoly a baj, de mivel
éppen nem volt időm a lámpával foglalkozni, ezért mondtam nekik, hogy
menjenek nyugodtan haza, s majd a kis Jézus estére meghozza a
világosságot. Délután könnyen kicseréltem a kiégett égőt, s minden rendben
volt. Eszter és a többiek este elsőként érkeztek a templomba, mert nagyon
kíváncsiak voltak, hogy a kis Jézus valóban meghozza-e a világosságot, s
nagy volt a megkönnyebbülésük, amikor megpillantották a fényben úszó
betlehemi házikót, s benne a jászolban fekvő kisdedet.

A karácsony elképzelhetetlen fény és világosság nélkül. De nem a
karácsonyfák színes égői, s nem is a házakat és utcákat beborító
fényfűzérek a fontosak, hanem a betlehemi Gyermek, a kis Jézus, aki a
világ világossága. Ma, amikor az evangéliumban a napkeleti bölcseket
Betlehembe elvezető fényes csillagról olvastunk, talán könnyelműen azt
gondolják egyesek, hogy ennek a csillagnak a fénye áll ünneplésünk
középpontjában, de ez nem így van. Nem a fényes betlehemi csillag a fény
igazi forrása, hanem Jézus, aki meggyújtja a hit fényét mindannyiunkban. S
Krisztus fénye különleges vonzerővel rendelkezik. Távolról is könnyen
észrevehetjük, s elindulhatunk felé.

A karácsonyi ünnepei mise evangéliumában szó volt Keresztelő Jánosról, aki
"azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy
mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy
tanúságot tegyen a világosságról" (Jn 1,7-8). Vajon megszületett-e bennem
a hit fénye? Vajon követtem-e a csillag fényét, amely nem csak a
bölcseket, hanem engem is Isten Fiához vezet? Vajon tanúskodom-e én is
arról, hogy Jézus az igazi világosság? Vajon a betlehemi csillaghoz
hasonlóan utat tudok-e mutatni az igazi világosság felé, Krisztus felé
azoknak az embereknek, akik még mindig sötétségben élnek? Vajon győz-e
bennem a világosság? Vajon a Jézusban való hit fénye le tudja-e győzni
bennem a bűn sötétségét?

A fizika törvényeit ismerve jól tudjuk, hogy egy parányi természetes fény
megszünteti a sötétséget. És ha sötétben vagyunk, akkor erre a parányi
fényre vágyakozunk. Mert a sötétben félelem tölt el minket,
elbizonytalanodunk, elveszítjük tájékozódó képességünket. A hit
természetfeletti fénye elegendő ahhoz, hogy elmúljanak félelmeink,
megszűnjenek aggodalmaink és újra megtaláljuk életünk helyes irányát.
Töltsön el minket Krisztus fénye, hogy a világosság fiaiként éljünk és a
hit fénye vezessen minket mennyei hazánk felé.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Urunk, Jézus! Te vagy csillagunk és fényességünk! Hálát adunk neked,
dicsérünk és áldunk! Téged dicsőítünk, hiszen mindenütt téged ünnepelnek,
Halhatatlan, Fáradhatatlan, Örökkévaló! Te vagy a lélek életének
példaképe, te vagy Királyunk és Istenünk.

2009. január 3., szombat

Abban az időben, amikor Keresztelő János látta, hogy Jézus közeledik
feléje, így szólt: "Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ő
az, akiről azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert
előbb volt, mint én. Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért
keresztelek vízzel, hogy megismertessem őt Izraelben." János azután így
folytatta tanúságtételét: "Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll
rá a Lélek, és rajta marad. Én sem ismertem őt, de aki küldött, hogy
vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod, hogy rászáll a Lélek,
és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom
arról, hogy ő az Isten Fia!"
Jn 1,29-34

Elmélkedés:

Keresztelő János tanúságtételének leglényegesebb kijelentése az, hogy
Jézus az Isten Fia. A karácsonyi ünnep titka ezáltal nyilvánvalóvá válik
az emberek előtt. Számunkra is több lehetőség adódik. Más emberek
tanúskodása is a Jézusba, mint az Isten Fiába vetett hithez vezethet, de a
személyes találkozás is felébresztheti bennem a hitet. A mennyei Atya
Jézusról szóló tanúskodása a megkeresztelkedéskor szintén a hit forrása
lehet számomra. A karácsonyi ünnepkor ünnepei és eseményei egy irányba
mutatnak, egy dologban szeretnének segíteni, tudniillik abban, hogy
eljussak a Jézus istenségében való hitre.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Istenünk: Te vagy az időknek Ura. Te vagy az Úr az egész teremtett világ
felett. Életünk napjainak számát Te méred ki. Te adsz nekünk lehetőséget,
hogy amíg ebben a világban élünk, azokat a kincseket keressük, amelyek
soha el nem múlnak. Tégy minket készségessé, hogy tekintetünket mindig az
égre emeljük. Múlandó ez a föld, ez a világ: add, hogy megértsük Igéd
igazságát. Ámen.

2009. január 2., péntek

Keresztelő János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek
hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: "Ki vagy te?" Erre megvallotta,
nem tagadta, hanem megvallotta: "Nem én vagyok a Messiás." Ezért
megkérdezték tőle: "Hát akkor? Talán Illés vagy?" "Nem vagyok" - felelte.
"A próféta vagy?" Erre is nemmel válaszolt. Azt mondták tehát neki: "Akkor
ki vagy? Mert választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit
mondasz magadról?" János ezt felelte: "A pusztában kiáltó hangja vagyok:
Egyengessétek az Úr útját", amint Izajás próféta mondta. A küldöttek a
farizeusoktól jöttek, ezért megkérdezték: "Miért keresztelsz hát, ha nem
te vagy a Messiás, sem Illés, sem pedig a próféta?" János így válaszolt:
"Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki
utánam jön, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani." Ez
Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János tartózkodott és keresztelt.
Jn 1,19-28

Elmélkedés:

A mai evangéliumi rész, Keresztelő Szent János tanúságtétele megerősít
minket karácsony titkában, tudniillik abban, hogy Jézus a Megváltó. János
az Ő előhírnöke volt, aki jól tudta, hogy nyomában a nép elé fog állni
Jézus, akit valóban Isten küldött. Istentől kapott küldetésének
megfelelően János azt hirdette, hogy az emberek a bűnbánat révén
készítsenek utat lelkük és szívük felé, hogy a világba érkező megígért
Messiást befogadják. A zsidók küldöttei János személyével kapcsolatban
szerettek volna többet megtudni, de ő valójában nem csak önmagáról
beszélt, hanem Jézusra irányította a figyelmet. Vajon az életem Jézusról
szóló tanúságtétel?
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Hiszem és vallom, hogy Istenem vagy, bár pólyában és kisdedként látlak.
Növeld a hitemet! Lelkem és szívem egyesül a pásztorokkal és a mennyei
angyalokkal, s velük együtt imádlak, dicsőítelek, dicsérlek és hálát adok
neked.