2008. november 30., vasárnap

Abban az időben Jézus így tanított: Vigyázzatok és virrasszatok! Nem
tudjátok, mikor jön el az idő. Az idegenbe induló ember is, amikor
otthagyja házát, szolgáira bízza mindenét, és mindegyiknek kijelöli a maga
feladatát; a kapuőrnek megparancsolja, hogy virrasszon. Legyetek hát
éberek! Mert nem tudjátok, mikor érkezik meg a ház ura: lehet, hogy este
vagy éjfélkor; kakasszóra vagy reggel. Ne találjon alva benneteket, ha
váratlanul megérkezik! Amit nektek mondok, mindenkinek mondom:
Virrasszatok!
Mk 13,33-37

Elmélkedés:

Tiszta szívvel
A mai nappal, advent első vasárnapjával elkezdődik az új egyházi év, s
megkezdjük négy hétig tartó készületünket karácsony ünnepére. Ma még csak
egyetlen gyertyát gyújtottunk meg adventi koszorúnkon, de hétről-hétre
eggyel több gyertya fénye fogja jelezni számunkra Jézus születésének
közeledtét. Hála Istennek mostanában már nem csak a templomokban szoktak
adventi koszorúkat készíteni, hanem sok család otthonában is a december
elmaradhatatlan kelléke lett. Mondhatnám, hogy szinte divattá vált az
adventi koszorú, s nem csak a vallásos emberek körében.

Az egyik hittanos kislánynál, Eszteréknél nem divatból van odahaza adventi
koszorú, hiszen sok év óta már nem múlhat el adventi vasárnap anélkül
náluk, hogy este az egész család össze ne gyűlne a gyertyagyújtásra.
Eszter édesanyja fenyőágakból maga szokta minden esztendőben elkészíteni
az egyszerű adventi koszorút a négy gyertyával. Az édesanya nem engedi,
hogy az ajándékboltok gazdag kínálata elcsábítsa, ezért nem is vásárol
mindenféle divatos színű gyertyákat, hanem ragaszkodik a három lila és az
egy rózsaszínű gyertyához. A család négy gyermeke közül vasárnaponként
mindig másik gyújthatja meg a kicsiny gyertyákat. Mivel Eszter volt a
legkisebb, ő gyújtja meg mindig elsőként a gyertyát, amit nagyon
izgatottan várt. Közben persze énekelnek mindannyian, majd újra
felolvasnák a vasárnapi evangéliumot a bibliából. A gyerekek ezután
kíváncsian szokták hallgatni édesanyjukat, aki arról beszél nekik, hogy
ezzel a nappal elkezdődik a várakozás Jézus születésére. Eszter még csak 6
éves volt, de már megértette, hogy ez most a Jézusra való várakozás ideje.
Egy alkalommal, amikor édesanyja befejezte mondandóját, a kislány hozzá
fordult: "Igen, mi várjuk a kis Jézust. De vajon Ő is vár minket?"
Anyukája megsimogatta a fejét és ezt válaszolta: Hát persze hogy vár
minket. Ha a kis Jézus nem várna minket, akkor mi teljesen hiába várnánk
Őrá."

Ennek a tiszta szívből jövő gyermeki kérdésnek hátterében egy nagyon
komoly igazságot fedezhetünk fel, amely adventi készületünk kezdetén
megadja számunkra az alapgondolatot: úgy várakozunk Jézusra, hogy közben
tudjuk: Ő is vár ránk. Sőt, talán még azt is mondhatjuk, hogy ő jobban vár
ránk, mint mi őrá. De ez a várakozás sem a mi részünkről, sem az Úr Jézus
részéről, nem egyhelyben való tétlen várakozás. Mi úgy várakozunk Őrá,
hogy lélekben elindulunk felé, Ő pedig úgy várakozik miránk, hogy elindul
felénk, elindul az égből, hogy eljöjjön a földre. Mindebből természetesen
az a kettős kérdés adódik, hogy honnan jön el Jézus, s hová kellene nekünk
megérkeznünk?

A hajnali misék csodálatos éneke megadja nekünk a választ: "Harmatozzatok
egek onnan felülről, és a felhők essék az Igazat!" Jézus eljövetele
sokféle értelemben leereszkedés. A szent Isten leereszkedése a bűnös
emberek közé. A mennyben lakó Isten leereszkedése a földre. A megváltó
leereszkedése a megváltásra váró emberiséghez. Jézus leereszkedése, földre
jötte azért történt, hogy minket felemeljen. Felemeljen minket a bűnből és
megmutassa az igaz élet útját. Isten azért lesz emberré, hogy megmutassa
nekünk, hogyan kel emberként élnünk. Isten azért jön el a földre, hogy
megmutassa nekünk az utat az égbe. Isten azért lesz kicsiny gyermekké,
hogy mi ne képzeljük magunkat soha nagynak.

Néhány hét óta naponta hallgatom ifjúsági kórusunk most elkészült
karácsonyi dalait. Advent közeledtével egyre gyakrabban időzök gondolatban
annál a sornál, hogy "Jöjj el, jöjj el, édes Jézus! Tiszta szívvel várjuk
jöttödet." Csak tiszta szívvel érdemes várni Jézus érkezését, hiszen ő a
legtisztább szívvel vár minket.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Urunk, Te, aki közelebb vagy hozzánk, mint mi önmagunkhoz, erősítsd
szívünkben az irántad való bizalmat és az üdvösség reményét! Urunk, aki az
életszentség forrása vagy, őrizz meg minket, hogy szentek és
feddhetetlenek legyünk eljöveteled napjára!

2008. november 29., szombat

Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről: "Vigyázzatok, hogy el
ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági
gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a
csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát és
imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd
bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt."
Lk 21,34-36

Elmélkedés:

Az egyházi év utolsó napjának evangéliuma a végső idők hirtelen
bekövetkeztére figyelmeztet minket, ugyanakkor a virrasztásra való
emlékeztetéssel már át is vezet minket a holnapi nappal kezdődő adventi
időbe. A testi virrasztásnak és a lelki éberségnek az a célja, hogy
felkészítsen miket a Jézussal való találkozásra. Az elmúlt napok
leírásaiból kiderült, hogy a világ pusztulásra van ítélve. Emberi
lelkünket azonban Isten megmenti, s testünket is feltámasztja az örök
életre. Készüljünk tehát erre a találkozásra, s ne engedjük, hogy az
evilági teendők és gondok elvonják figyelmünket végső célunkról.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Fölséges és dicsőséges Isten, ragyogd be szívem sötétségét, és adj nekem
igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet, érzéket és értelmet,
Uram, hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat.
Assisi Szent Ferenc

2008. november 28., péntek

Abban az időben Jézus a következő hasonlatot mondta tanítványainak:
"Nézzétek a fügefát és a többi fákat! Amikor látjátok, hogy már hajtanak,
tudjátok, hogy közel van a nyár. Ugyanígy ti is, amikor látjátok, hogy
mindez bekövetkezik, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa.
Bizony, mondom nektek: Nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez meg nem
történik. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak."
Lk 21,29-33

Elmélkedés:

Jézus szavai egészen magabiztosan hangzanak: "az én igéim el nem múlnak".
Tanítása ma is él, életeket alakít, ma is hirdethető igazság. Az elmúlt
két évezred során, amióta ajkáról először elhangzott ez a tanítás, sok más
elmélet, tan, filozófia jelent meg, s tűnt el akár néhány rövidke esztendő
múltán. Elmúltak, mert emberi szavak voltak. Emberi tanítások, amelyeket
vagy nem lehetett elhinni vagy nem lehetett életté váltani. Krisztus
tanítása viszont hihető és élhető számunkra, s ezért mondhatjuk, hogy
örökérvényű tanítás. Krisztus szava isteni szó, amely átalakítja
életünket, s amely utat mutat az örök életre. Ezt érdemes hinnünk, élnünk
és hirdetnünk.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Ó, keresztre feszített Jézus Krisztus, sajnálom, hogy megbántottalak,
szent sebeidre és szenvedéseidre is kérlek, bocsáss meg nekem, és ne hagyj
engem bűneimben meghalni, hogy kiontott, drága szent véred rajtam kárba ne
hogy vesszen!
II. János Pál pápa

2008. november 27., csütörtök

Jézus így jövendölt Jeruzsálem pusztulásáról és a saját második
eljöveteléről: Amikor látjátok hogy Jeruzsálemet hadsereg veszi körül,
tudjátok meg, hogy elérkezett a pusztulása! Akkor, akik Júdeában vannak,
fussanak a hegyekbe; akik a városban meneküljenek el; és akik vidéken
vannak, vissza ne térjenek! A bosszúállás napjai ezek, hogy beteljesedjék
mindaz, amit az Írás mond. Jaj, a várandós és szoptatós anyáknak azokban a
napokban! Nagy gyötrelem lesz a földön, és az ítélet haragja sújtja ezt a
népet. Lesznek, akiket kardélre hánynak. Sokakat fogságba hurcolnak pogány
népek közé. Jeruzsálemet pogányok tiporják, amíg idejük be nem telik.
Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig
kétségbeesett rettegés támad a népek között a tenger zúgása és a hullámok
háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, miközben várják,
hogy mi történik a világgal. A mindenség összetartó erői megrendülnek.
Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkben nagy hatalommal
és dicsőséggel. Amikor mindez beteljesedik, nézzetek fel, és emeljétek föl
fejeteket, mert elérkezett megváltásotok.
Lk 21,20-28

Elmélkedés:

Az evangéliumi leírás szerint Krisztus második eljövetele igencsak
látványos lesz. Látni lehet majd városok pusztulását. Látni lehet különös
jeleket az égitesteken. Látni lehet majd mindent, ami a világgal és az
emberekkel történik. S végül látni lehet a dicsőséggel és hatalommal
érkező Jézust. Semmi kétségünk nem lehet afelől, hogy mindezt azok is
látni fogják, akik most nem akarnak látni, s szemüket elhomályosítja a
bűnös élet vagy elkápráztatja a világ varázsa. A tisztánlátás ideje lesz
ez mindannyiunk számára, amikor saját föli életünket is látni fogjuk,
visszatekinthetünk rá.
A bűnösök számára ezzel végét is ér a látnivalók sora, ennél többet nem
láthatnak. Az igazak viszont megláthatják az Istent.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Jézus lábunk együtt járjon,
a mi kezünk együtt gyűjtsön,
bensőnk együtt érezzen,
szívünk együtt dobbanjon,
elménk gondolata egy legyen,
fülünk együtt füleljen a csendességre,
szemünk egymásba nézzen és összeforrjon,
ó Jézusom a mi ajkunk együtt könyörögjön irgalomért az örök Atyához.

2008. november 26., szerda

Abban az időben Jézus így készítette elő tanítványait a rájuk váró
megpróbáltatásokra: "Kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket.
Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók
elé hurcolnak az én nevemért, azért hogy tanúságot tegyetek. Véssétek hát
szívetekbe: Ne törjétek fejeteket előre, hogyan védekezzetek. Én olyan
ékesszólást és bölcsességet adok majd nektek, hogy egyetlen ellenfeletek
sem tud ellenállni vagy ellentmondani. Kiszolgáltatnak benneteket a
szülők, testvérek, rokonok és barátok, s közületek némelyeket meg is
ölnek. Az én nevemért mindenki gyűlölni fog titeket. De egyetlen hajszál
sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal őrzitek meg lelketeket.
Lk 21,12-19

Elmélkedés:

A tanítványokra váró próbatételekre és üldözésekre készíti fel övéit a mi
Urunk. Azt szeretné, ha nem érne senkit váratlanul ezek bekövetkezte, s
mindenki saját lelke üdvösségének érdekében türelmesen viselné ezeket,
megőrizvén hitét. A keresztényüldözések korából jól ismert, hogy a testi
élet megmentése érdekében a fenyegetések hatására voltak, akik megtagadták
hitüket. Mások viszont nem testi életüket, hanem lelkük örök életét
tartották fontosnak, s ezért nem tagadták meg, hogy Krisztus követői. A
cél tehát világos számunkra: örök életünk érdekében érdemes mindent
elviselnünk. Ha állhatatosan kitartunk Jézus mellett és a benne való
hitben, akkor ő teljesíti legfőbb reményüket, az üdvösséget.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Szeretlek, Istenem, mert te mindenek előtt voltál a világon.
Szeretnem kell téged, mert saját kezeddel formáltál meg engem.
Szeretlek téged, Istenem, mert azért alkottál, hogy szeresselek.
Uram, Istenem, szeretlek téged, mert te előbb szerettél engem!
Mily boldogtalan voltam, amíg nem követtelek!
Mily boldog leszek, ha egészen neked adom magam!
Add, hogy csak érted éljek, és téged szeresselek!

2008. november 25., kedd

A négy sarkalatos erény:

1. Okosság. (Sapientia)
2. Igazságosság. (Justitia)
3. Lelki erősség. (Fortitudo)
4. Mértékletesség. (Temperancia)


Az isteni erények:

1. Hit.
2. Remény.
3. Szeretet.


A Szentlélek hét ajándéka:

1. Bölcsesség.
2. Értelem.
3. Jótanács.
4. Tudomány.
5. Lelki erősség.
6. Jámborság.
7. Istenfélelem.


Az irgalmasság cselekedetei

Az irgalmasság testi cselekedetei:
1. Az éhezőknek ételt adni,
2. a szomjazóknak italt adni,
3. a szegényeket ruházni,
4. az utasoknak szállást adni,
5. a betegeket és
6. a börtönben levőket látogatni,
7. a halottakat eltemetni.

Az irgalmasság lelki cselekedetei:
1. a bűnösöket meginteni,
2. a tudatlanokat tanítani,
3. a kételkedőknek jó tanácsot adni,
4. a szomorúakat vigasztalni,
5. a bántalmakat békével tűrni,
6. az ellenünk vétkezőknek megbocsátani,
7. az élőkért és holtakért imádkozni.


A nyolc boldogság


"Látva Jézus a tömeget, fölment a hegyre.Amikor leült, hozzá járultak tanítványai. Jézus pedig megnyitva száját, így tanította őket:

1. Boldogok a lelki szegények,mert övék a mennyek országa.
2. Boldogok a szelidek,mert ők bírják a földet.
3. Boldogok, akik sirnak,mert ők megvigasztaltatnak.
4. Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők kielégíttetnek.
5. Boldogok az irgalmasok,mert ők irgalmasságot nyernek.
6. Boldogok a tisztaszivűek,mert ők meglátják az Istent.
7. Boldogok a békességesek,mert ők Isten fiainak hívatnak.
8. Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért,mert övék a mennyek országa." (Mt 5,1-10.)


A hét "főbűn"

Önmagukban talán nem mindig nagy bűnök, de sok súlyos bűnnek forrásává, "fejévé" lehetnek:

1. A kevélység.
2. A fösvénység.
3. A bujaság.
4. Az irigység.
5. A torkosság.
6. A harag.
7. A jóra való restség.


A Szentlélek elleni bűnök

Ezek az istenes élet alapjait érintik, a javulás lehetőségeit teszik kétségessé, a Szentlélek indításainak vetnek gátat, ezért különösen veszélyesek:

1. Isten irgalmasságában vakmerően bizakodni.
2. Kétségbeesni Isten kegyelme felől.
3. A megismert igazság ellen tusakodni.
4. Isten kegyelmét másoktól irigyelni.
5. Üdvös figyelmeztetések ellenére a bűnökben megátalkodni.
6. A bűnöket mindhalálig meg nem bánni.


Égbekiáltó bűnök

A kateketikai hagyomány emlékeztet arra is, hogy vannak "égbekiáltó bűnök" is. Az égbe kiáltanak:

1. Ábel vére (Ter 4,10),
2. A szodomaiak bűne (Ter 18,20; 9,13.),
3. Az egyiptomiaktól elnyomott nép kiáltása (Kiv 3,7-10.);
4. A jövevények, özvegyek és árvák jajgatása (Kiv 22,20-22.);
5. A bérmunkással szemben elkövetett igazságtalanság (MTörv 24,14-15; Jak 5,4.).


Idegen bűnök

Melyekkel mások bűnét elősegítjük vagy okozzuk, s ezáltal bűntársak, bűnrészesek leszünk:

1. Másnak bűnre tanácsot adni.
2. Másnak bűnös dolgot parancsolni.
3. Vétekben mással egyetérteni.
4. Mást bűnre ingerelni.
5. Másnak bűnös cselekedetét dicsérni.
6. Másnak bűnét elnézni vagy elhallgatni.
7. Más bűnét elősegíteni vagy oltalmazni.

Az Egyház bűnbánati napjai

A bűnbánati napokon az Egyház megrendüléssel, a vezeklés és hálaadás szellemében emlékezik meg Krisztus kínhaláláról, mely minket bűneink terhétől megszabadított. Csatlakozunk Urunk áldozatvállalásához, hogy saját és mások bűneiért engesztelve kiegészítsük azt, ami még hiányzik Krisztus szenvedéseiből (Kol 1,24). Ugyanakkor erősítjük magunkat, hogy a kísértéseknek könnyebben ellenálljunk.

E napokon különféle önmegtagadásokkal, imádsággal, jócselekedetekkel hozzuk rneg saját áldozatunkat. A bűnbánati nap eszközei közül az egyház hagyományai értelmében kiemelkedik a böjtölés: Krisztus engedelmes áldozatában való részvételnek jele egyben a testi ember fölötti uralom jelképe és kiváló fegyvere (Mt 9,15 és 17,20; vö. VI. Pál pápa intelmével).

Bár a keresztény ernber egész életét átjárja a bűnbánat szelleme és gyakorlata, az Egyház kijelöl egyes kötelező bűnbánati napokat is, hogy egymást támogatva, a közösség egységében hozzuk meg az illető liturgikus naphoz is hozzá tartozó áldozatot. Ez idő szerint e napok a következők:

Szigorú böjti nap: Hamvazószerdán és Nagypénteken. (Egyszeri étkezés, melyen kívül még kétszer vehetünk magunkhoz valamit erősítésül; hústól való tartózkodás.)

Hústól való tartózkodás: Nagyböjt péntekjein.

Bűnbánati (vezeklési) nap: Az év többi péntekjein. (Böjt vagy más önmegtagadás, irgalmas jócselekedet, imádság.)

Nincs böjt (illetve bűnbánati nap), ha kiemelkedő egyházi ünnepet ülünk. Mentesülnek a böjtölés (de nem a bűnbánat egyéb gyakorlatai) alól a nehéz testi munkát végzők, közétkeztetésben részesülők.
Kiemelt hétköznapok:


* Hamvazószerda,

* a nagyhét napjai,

* húsvét nyolcada (Húsvéthétfő tanácsolt ünnep),

* november 2. (Halottak napja).
Az Egyház ünnepei

Ünnepek:


* Krisztus megkeresztelkedése (I. évközi vasárnap); január 18. és 25,
* febr. 2, 22, 24,
* ápr. 25,
* máj. 3,
* jún. 27,
* júl. 2, 3, 25,
* aug. 6,10, 24,
* szept. 8, 14, 21, 24, 29,
* okt. 18, 28,
* nov. 5, 9, 19, 30,
* dec. 26, 27, 28,
* valamint a Szent Család ünnepe (Karácsony utáni vasárnap).


Az ünnepeken is ajánlatos, "illő és üdvösséges" a szentmisén részt vennünk.

Az Egyház ünnepei

Főünnepek:


* Vízkereszt
* márc. 19. (Szent József)
* márc. 25. (Gyümölcsoltó Boldogasszony);
* Húsvét,
* Urunk Mennybemenetele
* Pünkösd
* Szentháromság vasárnapja
* Úrnapja
* Jézus Szíve péntekje
* jún. 24. (Keresztelo Szent János)
* jún. 29. (Szent Péter és Pál)
* aug.15. (Nagyboldogasszony)
* aug. 20. (Szent István király)
* okt. 8. (Magyarok Nagyasszonya);
* nov. 1. (Mindenszentek);
* Krisztus Király
* dec. 8. (Szeplőtelen Fogantatás)
* dec. 25. (Karácsony);
* jan. 1. (Karácsony nyolcada)
* továbbá a helyi fővédőszent és templomunk felszentelésének évfordulója.



A főünnepeket "méltó és igazságos" szentmisével, zsolozsmával, ünnepi imádságokkal megtartani. A magyar egyházban ez idő szerint kötelező a szentmisén való részvétel és lehetőség szerint a munkaszünet a vasárnapokon, a vasárnapra eső ünnepeken kívül.

* január 1-én,
* augusztus 15-én és
* december 25-én.
Az Anyaszentegyház ötparancsolata


Az Egyház a Krisztus által neki adott felhatalmazásnál fogva a hívek és a hivő közösség életét segítő, szabályozó rendelkezéseket hoz.

1. A vasárnapot és a kötelező ünnepeket szentmisével és pihenéssel szenteld meg!

2. A pénteki bűnbánati napokat és a parancsolt böjtöket tartsd meg!

3. Évente gyónjál és legalább a húsvéti időben áldozzál!

4. Házasságodat az Egyház törvényei szerint kösd meg, és gyermekeidet katolikus módon neveld!

5. Az Egyházat anyagi hozzájárulásoddal is támogasd!

Isten tízparancsolata



A Sínai-hegyen Istentől adott parancsok a vallásierkölcsi élet örök érvényű alaptörvényei (Kiv 20). Az embernek Isten és embertársai iránti kötelességeit összegzi. érvényessée minden időben megmarad, mivel Jézus azt mondta: "Nem megszűntetni jöttem a Törvényt, hanem beteljesíteni" (Mt 5,17).

I. Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!

Istent felismerve első kötelességűnk a benne való hit, a neki kijáró imádás; hódolat és dicsőítés, uralma kizárólagosságának elismerése.

II. Isten nevét hiába ne vedd!

Minthogy az ember gondolkodása és kimondott szava között szoros kapcsolat van, e hódolathoz hozzá tartozik Isten nevének (és általában az isteni dolgoknak) tisztelete.

III. Az Úr napját szenteld meg!

Istentől való fűggőségűnket fejezzűk ki azzal, hogy megtartjuk az Úr napját, ezt az időt (egész életűnkkel egyűtt) Neki szenteljűk, ugyanakkor a földi munkálkodás múlandóságát jelezve és a végső nyugalmat előlegezve munkaszűnetet tartunk!

Az első három parancs Isten uralmának elismeréséhez vezetett minket. Csak ez biztosítja az ember tökéletes szabadságát. A Tízparancsolat második része (táblája) az embertársak iránti kötelességeket tartalmazza, összhangban a természeti törvényekkel:

IV. Atyádat és anyádat tiszteld!

Kapcsolataink közűl első az, mely szűleinkhez fűz, hiszen életűnket és felnövekedésűnket nekik köszönhetjűk. A szűlői felelősség és a gyermeki tisztelet egymástól elválaszthatatlan.

V. Ne ölj!

Minden ember élete szent. Az egészség is Isten ajándéka. így kell őriznűnk magunk és mások életét.

VI. Ne paráználkodj!

Az új élet nemzése éppúgy tiszteletet és védelmet kíván, mint az ember teste, s a szerelemben a másik felé megnyíló legbensőbb rejtett valósága.

VII. Ne lopj!

Az embernek a munkával szerzett tulajdonhoz, az életét biztosító anyagi javakhoz való jogát szavatolja ez a parancs.

VIlI. Ne hazudj, és mások becsűletében kárt ne tégy!

Az emberek közti kapcsolatok legfőbb munkálója az emberi beszéd. E nagy adománnyal nem élhetűnk vissza, nem használhatjuk mások kárára. A parancs a nyelvvel elkövethető legnagyobb bűnt is jelzi, s általánosságban is elénk állítja az igaz beszédet, mint Istentől szabott kötelességet.

IX. Felebarátod házastársát ne kívánd!

X. Mások tulajdonát ne kívánd!

Az igaz cselekedetek mellett az igaz érzések, gondolatok, vágyak is az isteni akarat teljesítéséhez tartoznak.
Abban az időben, amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel
és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a (jeruzsálemi) templom,
Jézus ezt mondta: "Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok,
kő kövön nem marad, mindent lerombolnak." Erre megkérdezték tőle: "Mester,
mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?" Ő így válaszolt:
"Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én nevemben
s mondják: "Én vagyok!" És: "Elérkezett az idő!" Ne kövessétek őket!
Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Mindennek
előbb meg kell történnie, de ezzel még nincs itt a vég!" Aztán így
folytatta: "Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy
földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes tünemények
és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen."
Lk 21,5-11

Elmélkedés:

Az evangéliumokban különös jelentősége van Jézus "én vagyok" kezdetű
kijelentéseinek, mert ezek a mondások az Ő istenségébe engednek
bepillantást számunkra. Amikor a végső időkben olyanok lépnek majd fel,
akik azt fogják mondani, hogy "én vagyok", akkor ezek az emberek az igaz
Isten helyébe akarnak lépni. Az ember számára az lesz a valóban nehéz,
hogy felismerje az igaz Istent és megkülönböztesse Őt a hamis istenektől.
Ezért figyelmeztet minket a mi Urunk: "Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek
titeket!"
Kit ismerek el Istenemnek? Kinek engedem, hogy vezessen az élet útján az
örök élet felé? Kinek szolgálok az üdvösség reményében?
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Üdvözítőm, nagy Királyom,
beértél lelkembe.
Örömmel hordalak szívemben téged,
aki a mindenség vagy.

Legyen a tied minden,
ami a szívemben van;
mindent lábad elé teszek.
Te vagy az én Királyom!

Édes Úr, Te lejöttél az égből
egykor a földünkre,
értünk, emberekért éltél,
s meghaltál a kereszten, feküdtél a sírban.

Dicsőségesen föltámadtál,
fölmentél a mennyekbe,
de szereteted emlékeként
nekünk adtad e szentséget.

Add nekem most kegyelmedet,
segíts engem testeddel és véreddel,
hogy méltó lehessek hozzád,
szentül, jól és jámborul éljek.

Krisztus, minden földek,
minden népek, minden kor Királya,
boldogan énekelje neked az egész világ:
Dicsértessék mindörökké!

2008. november 24., hétfő

Jézus egy alkalommal megfigyelte hogyan dobják a gazdagok adományaikat a
templom perselyébe. Közben észrevette, hogy egy szegény özvegyasszony két
fillért dobott be. Erre megjegyezte: "Bizony, mondom nektek, ez a szegény
özvegy többet dobott be, mint bárki más. A többiek ugyanis abból
adakoztak, amiben bővelkednek, ez azonban mindent odaadott, ami
szegénységéből telt: egész megélhetését."
Lk 21,1-4

Elmélkedés:

Az anyagi javakban bízó ember számára teljes ostobaságnak tűnik annak az
asszonynak a cselekedete, aki utolsó fillérjét is odaadta a templom
javára. Az özvegyasszony tette mögött azonban észre kell vennünk
nagylelkűségét és Istenbe vetett bizalmát. Férje halála után már nem
számíthat emberi segítségre. Feltehetőleg gyermeke sincs, hiszen akkor ő
gondoskodna róla, s nem ilyen kevéske pénz jelente számára a megélhetést.
S mivel nem számíthat másra, ezért Istenre bízza életét. Jézus nem csupán
a nagylelkűségét, hanem ezen bizalmát dicséri meg, s állítja példaként
elénk. A történet már előrevetíti számunkra azt, hogy Jézus is ugyanilyen
nagylelkűen és bizalommal ajánlja fel életét a mi megváltásunkért és
üdvösségünkért az Atyának.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Uram, Jézus Krisztus, boldog vagyok és köszönöm, hogy meghívtál egyházad
közösségébe.
Köszönöm értem elszenvedett fájdalmaidat, dicsőséges feltámadásodat,
amelyek mindezt a boldogságot szolgálták.
Köszönöm az azóta rám fordított gondot és törődést; Szűzanyánknak,
édesanyádnak köszönöm, hogy oltalmába vett és vigyázott rám.

2008. november 23., vasárnap

Krisztus, a mindenség királya

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Amikor az Emberfia eljön
az ő dicsőségében, összes angyalának kíséretében, és helyet foglal
dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig
elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a
kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára.
Azután a király így szól a jobbján állókhoz: "Jöjjetek, Atyám áldottai,
vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes
voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen
voltam, s ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg
voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!"
Erre megkérdezik tőle az igazak: "Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy
enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor
láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy
betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy
meglátogattunk volna?" Akkor a király így felel: "Bizony, mondom nektek:
Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!"
Ezután a balján állókhoz szól: "Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök
tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és nem
adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, s
nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam és
börtönben sínylődtem; s ti nem látogattatok meg engem!" Erre ők is
megkérdezik: Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként
vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre? Ő
pedig ezt feleli majd nekik: Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebbek
egyikével nem tettetek, velem nem tettétek! Ezek akkor az örök büntetésre
mennek, az igazak pedig az örök életre.
Mt 25,31-46

Elmélkedés:

Felséges királyom, én kiállom a próbát
Néhány évvel ezelőtt november vége táján a hittanórán Krisztus király
ünnepéről tanultunk, beszélgettem a gyerekekkel. Mindenféle kérdéseket
tettek fel, ami gyermeki gondolataikban felmerült. Vannak-e szolgái a
király Krisztusnak? Milyen a palotája? Van-e hatlovas hintója? Szokott-e
vadász az erdőben? Milyen a korona a fején? Mivel Krisztus királysága
bizony nem nagyon hasonlít más földi királyok uralkodásához, elég nehéz
volt a gyerekeknek megmagyaráznom, hogy Jézus egészen más értelemben
király. Jézus a mi szívünknek a királya szeretne lenni, s ha kiálljuk a
földi élet próbatételeit, akkor eljuthatunk majd az ő országába, a
mennybe. Az óra vége felé aztán eljátszottuk a hittanos gyerekekkel, hogy
mit mondanának majd, ha a mennyben odaállnak Krisztus trónja elé. A
legmagasabb fiút kiültettem előre a tanári székre, ő alakította Krisztus
királyt. A gyerekek pedig egyesével elébe járultak, térdet hajtottak és
előadták mondandójukat. A játék persze igen vidámra sikerült. A
legszívderítőbb az volt számomra, amikor az egyik kislány, akit igazi
nevének elhallgatása miatt most is nevezzük Eszternek, kiállt, térdet
hajtott a rögtönzött trón előtt, az egyik kezét a szívére tette, a másikat
pedig eskütételszerűen magasra emelte és bátran a következőt mondta:
"Felséges királyom, életem, halálom a kezedbe ajánlom, én kiállom a
próbát." A következő pillanatban már földön feküdtek a gyerekek a
nevetéstől. Nekem még a könnyeim is kijöttek a kacagástól, annyira
tetszett Eszter magabiztos kiállása. Néhány perc múlva, amikor kezdett
mindenki megnyugodni és visszaülni a helyére mosolyogva kérdeztem a kis
Esztert: Hát ez a mondat honnan jutott az eszedbe? Ő pedig elmondta, hogy
előző este egy mesét olvasott az igazságos Mátyás királyról és abban
mondta egy bátor szegénylegény a királynak: "Felséges királyom, életem,
halálom a kezedbe ajánlom, én kiállom a próbát."

Ez a kedves, mosolyfakasztó gyermeki mondat alkalmas arra, hogy megértsük
a mai napnak, Krisztus király ünnepének a lényegét. Az evangéliumban arról
hallottunk, hogy a végső időkben Isten ítéletet fog tartani, és minden
ember elébe járul. Az igazak jutalomban részesülnek, a gonoszok viszont
büntetésre számíthatnak. A jézusi példázat szerint emberi életünk a
próbatétel ideje. Ezt a próbát azok állják ki, akik enni adnak az
éhezőknek, inni adnak a szomjazóknak, ruhát nyújtanak a ruhátlanoknak,
meglátogatják a betegeket, egyszóval: segítik a szegényeket. Ezek az
irgalmas cselekedetek azért értékesek Isten szemében, mert Jézusért, Jézus
iránti szeretetből teszünk jót a rászorulókkal. Jézus ezt mondja majd:
"Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!"
(Mt 25,40). A próbatételt azok teljesítik, akik Krisztus arcát felismerik
másokban és nem mulasztják el a szeretet cselekedeteit. Aki viszont
mindezzel ellentétben elmulasztja a segítségnyújtást, és megtagadja azt
olyanoktól, akik valóban rászorulnak, azok nem állják ki a próbát, s
jutalom helyett büntetés lesz az osztályrészük.

A kis Eszter meséből idézett szavait érdemes Jézusnak naponta elmondanunk:
"Felséges királyom, Jézus Krisztus, életem, halálom a kezedbe ajánlom, én
kiállom a próbát." Kiállom a földi élet próbáját, s minden emberre úgy
tekintek, hogy felfedezzem arcán Krisztus arcvonásait. Minden veszély
ellenére bátran vállalkozom Jézus követésére, mert egyedül ő mutatja meg
nekem az utat a mennyország felé. Jézus az én életem királya, a szívem
királya, akinek szolgálni szeretnék, valahányszor segítek embertársaimnak.
Mindent az örök élet reményében teszek, mert az ítéleten szeretnék az
igazak közé kerülni.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

A századoknak szent Ura,
népek Királya, Krisztusunk,
egyetlen Bíránk vagy nekünk,
ítélsz elméket, szíveket.

A fényes égi kórusok téged
hódolva áldanak, s mi velük
valljuk, földiek: a mindenség
Királya vagy!

Ó, békeszerző Krisztusunk,
hajlíts meg minden lázadót,
hozd vissza Egyházadba mind
a szerteszéledt híveket!

A Fán ezért függsz véresen
kitárva értünk két kezed,
feltárod értünk lángoló,
lándzsával átvert Szívedet.

Itt, oltárunknak asztalán
ezért rejt értünk bor, kenyér,
s általvert Szíved vére ad
népednek üdvöt, életet.

Szép áldás néked, Jézusunk,
mindent vezérlő Szeretet!
Atyával, Lélekkel neked
most és örökre tisztelet! Ámen.

2008. november 22., szombat



A főparancs


"És megkérdezte Jézust egy a törvénytudók közül: Mester, melyik a legfőbb parancs a Törvényben? Jézus azt mondta neki:
1. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!
2. Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!" (Mk 12,30-31)

Búcsúbeszédében Jézus "új parancsot" adott nekünk:
"Úgy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!" (Jn 13,34)

Abban az időben: Odajárultak Jézushoz néhányan a szadduceusok közül, akik
azt tartják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték tőle: "Mester! Mózes
meghagyta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére, és asszonyt hagy maga
után, gyermeket azonban nem, akkor a testvér vegye el az özvegyet, és
támasszon utódot testvérének. Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán
meghalt utód nélkül. Az asszonyt elvette a második, aztán a harmadik, majd
sorra mind a hét. De mind úgy halt meg, hogy nem maradt utód utána. Végül
az asszony is meghalt. A feltámadáskor vajon kié lesz az asszony? Hisz
mind a hétnek felesége volt."
Jézus ezt válaszolta nekik: "A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik
pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való
feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se
halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai,
mert feltámadtak. Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt
a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák
Istenének és Jákob Istenének nevezi. Isten azonban nem a holtaké, hanem az
élőké, hiszen mindenki érte él." Erre néhány írástudó megjegyezte:
"Mester, helyesen válaszoltál." Nem is mertek többé tőle semmit sem
kérdezni.
Lk 20,27-40

Elmélkedés:

Isten nem a holtaké, hanem az élőké - zárja le a feltámadással kapcsolatos
kérdéskört Jézus. A kijelentést azt a gondolatot indítja el bennem, hogy
Isten azoké, akik nem időznek sokáig a lelki halál állapotában, azaz a
bűnben. Isten azoké, akik nem érzik jól magukat akkor, ha bűneik révén
eltávolodnak Istentől. Mert vagy az Isten él énbennem vagy a gonosz lélek.
Vagy Istennel élek vagy bűnben élek. Földi életünkben Istennek
köszönhetjük a lelki feltámadást, azaz a bűnbocsánatot, miként egykor majd
Istennek köszönhetjük a testi feltámadást is. És miként feltámasztásunk is
Isten ajándéka lesz, ugyanígy a bűnből való új életre támadásunkat is
Istennek köszönhetjük.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Urunk, irgalmas Isten, szentséges, hatalmas, te vagy a békesség, te vagy
az egység, te vagy a tisztaság, te vagy a jóság. Atyja és Ura vagy
mindazoknak, akik szívükben békés gondolatokat táplálnak. Adj nekünk
alázatosságot, reményt és erős hitet! Add, hogy a szeretet Lelke, a te
Lelked éltessen minket;- segíts egymáshoz tiszta szeretetben közelednünk,
mert ez minden parancs foglalata és beteljesítése! Segíts, hogy a békesség
és az egyetértés fiai legyünk, és így méltók legyünk arra, hogy boldognak
nevezzen minket szent Fiad! Általa és vele legyen neked dicsőség és
hatalom, a jóságos Szentlélekkel együtt!
Jeruzsálemi Szent Cirill

2008. november 21., péntek

Amikor Jézus Jeruzsálemben tartózkodott, bement a templomba, és kiűzte
onnan a kereskedőket. Ezt mondta nekik: "Írva van: Az én házam az imádság
háza. Ti pedig rablóbarlanggá tettétek." Ott tanított azután mindennap a
templomban. A főpapok, az írástudók és a nép vezetői az életére törtek. De
nem tudták eldönteni, hogy mit tegyenek vele, mert az egész nép odaadó
figyelemmel hallgatta (tanítását).
Lk 19,45-48

Elmélkedés:

A templom megtisztításának esete Jézusnak a templom iránt érzett
tiszteletéről tanúskodik. A születése utáni negyvenedik napon a
jeruzsálemi templomba hozza el Őt Mária, hogy a szokásoknak megfelelően
bemutassa Istennek. Családjával évről évre ide zarándokol Jézus, s már
tizenkét évesen Atyja házának nevezi a templomot, ahol szülei három nap
keresés után megtalálják. Felnőttként ide jár imádkozni és a népet
tanítani, s csodát is tesz itt. Mindezek után érthető, hogy felháborodik
azon, hogy egyes kereskedők nem Isten imádására, hanem üzletelésre
használják a templomot. Az egykori jeruzsálemi templomhoz hasonlóan minden
templom az imádság háza, az Istennel való találkozás helye. Szent hely,
ahol én is találkozhatok az állandóan jelen lévő Krisztussal.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Lelkem és egész bensőm, ébredj rá, mivel tartozik egész lényem az Úrnak.
Valóban, Uram, azért, mert teremtettél és szeretetedért teljesen adósod
vagyok. Mert megváltottál, teljesen neked tartozom. Mert olyan nagyot
ígérsz nekem, teljesen adósod vagyok. Annál is többel tartozom
szeretetedért, amennyivel több vagy nálam, akiért feláldoztad s akinek
ígéred magadat.

2008. november 20., csütörtök


A lélek bezárt kertjében

Edith Stein 1891-ben született Breslau-ban, "zsidó származású porosz állampolgár"-ként. Szülővárosában, majd Göttingenben végzi egyetemi tanulmányait, ahol Husserl tanítványa lesz. Itt kezdi el szenvedélyesen keresni az igazságot. 1921-ben kezébe kerül Nagy Szent Teréz Önéletrajza. Amikor leteszi, így szól: "Ez az igazság." Néhány hónap múlva megkeresztelkedik. Szépen induló egyetemi oktatói karrierjét kettétöri a nemzeti szocializmus. 1933-ban belép a kölni Kármelbe. "A célba ért ember nyugalma töltött el", írja. 1938-ban a hollandiai Echt kármelita kolostorába kerül a zsidóüldözések elől. Saját életét tudatosan ajánlja fel népével és népéért. 1942 augusztusában tartóztatja le a Gestapo. Auschwitzba hurcolják, s ott néhány nap múlva kivégzik. II. János Pál pápa ebben a hónapban avatja szentté.


Mivel a lélek személyes-szellemi képződmény, ezért legbenső és legsajátosabb lényege, amelyből ereje s életének hullámzó folyama forrásozik, nemcsak ismeretlen X, amelyet a lélek tapasztalható tényeinek magyarázatára feltételezünk, hanem olyasvalami, ami felragyoghat és tapasztalhatóvá válhat előttünk, bár továbbra is titokzatos marad. Egész szellemi élete tudatos, és lehetővé teszi a visszapillantást önmagára, anélkül, hogy keresztülhaladna az imádság kapuján. Meg kell azonban gondolni, milyen énjére bukkan rá így a lélek: ez pedig összefügg avval, hogy milyen más kapukon hatolhat be. A bensőnkbe való bejutás egyik lehetőségét a más emberekkel való kapcsolat adja. Más lehetőséget biztosít, ha a gyermekből fiatallá való érlelődés idején bontakoztatjuk ki saját lényünket. Gondoljunk végül a benső világ tudományos kutatására, amely a létnek ezt a területét is igyekszik feltárni a többihez hasonlóan. Mindezek után azonban mégis föl kell tennünk azt a kérdést, hogy vajon nem az imádság kapuja-e az egyetlen járható út bensőnkbe. EES. 465.

A személyes Én egészen különös módon otthon van a lélek legbensejében. Ha itt él, akkor rendelkezik a lélek összes erejével, és szabaddá tudja tenni magát. Ekkor áll legközelebb minden esemény értelméhez: nyitott mindazokra a követelményekre, amelyekkel találkozik, s a legalkalmasabban tudja lemérni jelentőségüket és horderejüket. Kevés ember akad azonban, aki ilyen "összeszedetten" él. Többségükben az Én inkább a felszínen helyezkedik el. Időnként egy-egy "nagy esemény" megrendíti ugyan őket, és feltárja mélységeiket, s ilyenkor megpróbálnak megfelelő magatartással felelni az eseményre, előbb-utóbb azonban újra visszatérnek a felszínre. Ami pedig kívülről jelentkezik, azt még könnyebb bizonyos mértékig megfelelően "elintézni" felszínes vagy nem elég mély szempontok alapján. Nincs szükség a végső mélységekre ahhoz, hogy megértsük, s nem is szükséges, hogy egész összegyűjtött erőnk bevetésével válaszoljunk rá. Aki azonban összeszedetten a mélyben él, az a "kis dolgokat" is nagy összefüggésekben látja. Csak ő tudja súlyukat a végső mértékekhez mérni, helyesen értékelni, s magatartását ennek megfelelően alakítani. Csak benne halad a Lélek a végső átalakulás és létének beteljesedése felé.

Aki csak időnként hatol le a lélek mélyére, s aztán ismét a felszínen időzik, abban a mélység kialakulatlan marad, s ezért nem tudja kibontakoztatni annak alakító erejét, amely a külső rétegeket átformálhatná. S akadhatnak olyan emberek, akik egyáltalán nem jutnak el végső mélyeikhez. Ezáltal nemcsak létük beteljesedéséhez, lelkük átalakításához, lényük meghatározódásához nem jutnak el, hanem még önmaguk első, "átmeneti" birtoklásához sem, ami pedig a feltétele önmaguk teljes birtokba vételének, s már a mélyben való átmeneti időzés által is elérhető. Még homályosan sem látják meg létük értelmét, és nem fedezik fel azt az erőt, amellyel a cél felé törekedhetnének, sőt még ennek szükségességét sem. Ez a tudás nem adja meg a mélyek "felragyogását" életünk döntő eseményeiben. Közvetíthető azonban az értelemhez szóló tanítással (elsősorban a hittannal, amely ilyen értelemben mutatja be az emberéletet). Mindkettő arra szólítja fel a lelket, hogy "önmagába visszatérjen", s az életet a legmélyebb bensejéből ragadja meg. EES. 404-405.

Fennáll annak a lehetősége, hogy többé vagy kevésbé "magunkhoz térjünk". S fennáll annak a veszélye is, hogy magunkat elveszítsük. Hiszen aki nem jut el önmagához, az nem talál el Istenhez sem. Még pontosabban: aki nem találja meg Istent, az nem jut el önmagához (bármennyit foglalkozzon is önmagával) és az örök élet forrásához sem, amely lénye legmélyén reá várakozik. EES. 465.

Át kell gondolnunk azt is, hogy mit jelent Isten befogadása lelkünk legbensejébe.

Hiszen a mindenütt jelenvaló Isten mindig és mindenütt ott van: az élettelen és értelmetlen teremtményekben, amelyek nem tudják úgy befogadni, mint a lélek: a lélek "külső lakásaiban", ahol semmit sem vesz észre Isten jelenlétéből, s a legbensejében, akkor is, ha ő maga nem tartózkodik ott. Nem beszélhetünk tehát arról, hogy Isten olyan helyre jutna el, ahol nem volt ott korábban.

Hogy a lélek befogadja Istent, az sokkal inkább azt jelenti, hogy szabadon megnyílik előtte, s odaadja magát annak az egyesülésnek, amely csak szellemi személyek között jöhet létre. Szerető egyesülés ez: Isten a szeretet, s az Ő isteni lényéből való részesedés, amely az egyesülést lehetővé teszi, csak az együtt-szeretés lehet. Isten a szeretet teljessége. A teremtett szellemek azonban nem képesek arra, hogy az isteni szeretet egész teljességét befogadják és vele együtt megvalósítsák. Részesedésük létük mértékéhez igazodik, s ez nemcsak mennyiséget jelent, hanem milyenséget is: a szeretet magán hordja a személyes sajátosság pecsétjét. Ez pedig érthetővé teszi, hogy Isten minden egyes emberi lélekben "saját" lakást szeretne alkotni magának, hogy az isteni szeretet teljessége a sokféleképpen alkotott lelkek sokaságában további játéktérhez juthasson szétosztásában. EES. 462.

Létemmel beleütközöm valami másba, ami nem az enyém, hanem a megtartója és alapja az én önmagában tartásnélküli és alaptalan létemnek. Két úton juthatok előre, hogy létemnek ebben az alapjában, amelybe önmagamban beleütközöm, felismerjem az Örök Létet.

Az egyik a hitnek az útja: ha Isten létezőként, teremtőként és fenntartóként nyilatkoztatja ki magát, s ha a Megváltó azt mondja: "Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van" (Jn 3,36), akkor ez határozott és világos választ ad saját létem rejtélyes kérdésére. S ha a próféták szava által azt mondja, hogy édesapámnál és édesanyámnál hűségesebb szeretettel áll mellettem, sőt hogy ő maga a szeretet, akkor belátom, mennyire "értelmes" bíznom abban a karban, amelyik megtart, s mennyire esztelen minden félelem a Semmi szakadéka előtt - hacsak én nem szakítom ki magam ezekből az oltalmazó karokból.

A hit útja nem azonos a filozófiai megismerés útjával. Ez egy másik világból ad választ az általa föltett kérdésre. A filozófiai megismerésnek is megvan a saját útja. A következtető gondolkodás útja ez, amelyen az istenbizonyítékok járnak. A következtető gondolkodás pontos fogalmakat használ, de ezek sem képesek felfogni a Megragadhatatlant, sőt abba a messzeségbe taszítják, ami minden fogalomnak a sajátja.

A filozófiai megismerésnél többet ad számunkra a hit útja: a személyes közelség Istenéhez vezet el, aki szeret és irgalmas, és azt a bizonyosságot adja meg, amely egyetlen természetes ismeretben sem található meg. Ám a hit útja is sötét út. Isten maga a beszédjét leszállítja emberi léptékűre, hogy a Megfoghatatlant megragadhatóbbá tegye. EES. 57-58.

A szeretet legbenső lényege az odaadás. Isten, aki a szeretet, odaajándékozza magát a teremtményeknek, akiket szeretetre alkotott.

A vágyódás, az akarás és a szeretet közös jellemzője az, hogy valami jóra igent mondanak. A vágyódás a megkívánt jó befogadására irányul, az akarás saját tevékenységünk által történő megvalósítására, amennyiben erre szükség van. A szeretet viszont odaadottság a jónak. Az odaadás legmélyebb valójában csak személynek lehetséges. A szeretet tehát teljes és valóságos értelme szerint személytől személyhez jut el, még ha beszélünk is "a szeretet valamilyen fajtájáról" a személytelen lényekkel kapcsolatban. Az odaadás egyesülésre törekszik, s ez csak akkor teljesülhet be, ha a szeretett személy elfogad. A szeretet beteljesedéséhez tehát a személyek kölcsönös odaadása szükséges. Csak így válhat a szeretet egészen igent mondássá, mivel a személy csak az odaadásban nyílik meg a másik számára. A személyek igazi megismerése csak az eggyé válásban lehetséges. A szeretetnek a legigazibb beteljesedése tehát magában foglalja a megismerést. Befogadás és szabad tett egyszerre. Vagyis megmozgatja az akaratot is, és beteljesíti vágyódásunkat.

Magának a szeretetnek különböző fajtái és formái vannak a véges világban: a kisebbnek a nagyobb iránti szeretete inkább a vágyódáshoz hasonlít, s elsősorban a befogadásra irányul. A nagyobbnak a kisebb iránti szeretete inkább szabad ajándékozás saját benső bőségéből. Ahhoz azonban, hogy igazi szeretet lehessen, mindig odaadásnak kell lennie. Az a vágy, amely csak magának akar megnyerni valamit, anélkül, hogy magát odaadná, nem érdemli meg a szeretet nevét. Méltán elmondhatjuk, hogy a véges szellem a szeretetben éri el legtökéletesebb teljességét. EES. 416-417.

Ha a szeretet legtökéletesebb beteljesedése a kölcsönös odaadás és az egyesülés, akkor ehhez több személy tartozik. A saját személyünkhöz való "ragaszkodás", önmagunk állítása, ami a torz önszeretetet jellemzője, a legszélsőségesebb ellentétét alkotja az isteni Lénynek, aki Önmaga Odaadása. A szeretet egyetlen "tökéletes" megvalósítása maga az isteni élet, az isteni személyek kölcsönös odaadottsága. Itt mindegyik személy a másikban találja meg újra önmagát, hiszen életük és lényegük egy. A kölcsönös szeretet így önszeretet is, igenlése saját lényüknek és személyüknek. Ezt a tiszta szeretetet, aki Isten, a teremtmények világában véges személyek leginkább akkor közelítik meg, ha Istennek adják oda magukat. Persze egyetlen véges szellem sem képes egészen felfogni az isteni Szellemet. Isten azonban - és egyedül ő - egészen átfog minden teremtett szellemet. Aki neki adja magát, az a vele való szerető egyesülésben létének legtökéletesebb beteljesedéséhez jut el: ahhoz a szeretethez, amely egyszerre megismerés, a szív odaadása és szabad tett. Egészen odafordul Istenhez: a teremtett szellem azonban az isteni szeretettel való egyesülésben megismerően, boldogan és szabadon igenelve átfogja önmagát is. Az Istennek való odaadottság ugyanakkor odaadottság saját Istentől szeretett magunknak és az egész teremtésnek, elsősorban minden Istennel egyesült szellemi lénynek. EES. 419-420.

Az isteni élet azonban szeretet, mindennél hatalmasabb, hiánytalan, magát szabadon ajándékozó szeretet: Szeretet, amely irgalmasan lehajol minden rászoruló lényhez. Szeretet, amely a betegeket meggyógyítja és a halottakat életre kelti. szeretet, amely óv és őriz, táplál, tanít és nevel. Szeretet, amely szomorkodik a szomorúakkal, és örvendezik az örvendezőkkel. Amely minden lénynek szolgálatára áll, hogy azzá legyen, aminek az Atya elgondolta. Egyetlen szóval: az isteni Szív szeretete. F. 11.

A szeretetben történő egyesülés eredményeként a szeretett lényt magába fogadja az, aki őt szereti, és az ő képmásává válik. S ami ennek az egyesülésnek gyümölcseként létrejön, az magán viseli a lényegi közösség pecsétjét. Ilyen nemzésre csak a szellemi személyek esetében van lehetőség (alacsonyabb rendű lényeknél nem), hiszen ez tisztán szellemi síkon lehetséges: a szellemek szerető egyesülésében, akik magukat egészen feltárják egymásnak, s lelki egyesülésük termékennyé válik: abban a légkörben, amely belőlük kisugárzik, talán azokban a művekben is, amelyeket közösen alkotnak és amelyek által lelküket "továbbadják". EES. 428.

A szeretet, amellyel találkozom, megerősít és éltet, és soha nem sejtett teljesítményekre tesz képessé. A bizalmatlanság, amelybe beleütközöm, megbénítja alkotóerőmet... Az, aki engem szeret, nem veszít az erejéből azáltal, hogy engem éltet, aki pedig gyűlöl, nem nyer annyi erőt, amennyit bennem megsemmisít. Ellenkezőleg: A szeretet éltető erőként hat abban, aki szeret, s több erőt szabadít föl benne, mint amennyit elvesz. A gyűlölet pedig sokkal többet elpusztít saját erejéből, mint amennyit felhasznál a másik ellen. A szeretet és általában a másik jóindulatú elfogadása nem emészt fel annyi energiát, hanem olyan forrás, amelyből másokat táplálhatok, anélkül, hogy magam szegényebbé válnék. EES. 418.

A szeretet a legtökéletesebben beteljesült élet: lét, amely magát örökké odaadja, anélkül, hogy ezáltal kisebbednék. Végtelen termékenység. EES. 386.

Életem minden reggel újra kezdődik, s minden este befejeződik. Ezen túl nincsenek terveim és kilátásaim. Vagyis természetesen hozzátartozhat a napi munkámhoz, hogy előretekintsek, de "gondot" sohasem jelenthet a következő nap. B.I. 55.

A nyuszitól nem lehet elvárni, hogy oroszlánként viselkedjen. B.II. 96.

Abba az életkorba jutottam, amikor annak kell gyümölcsöt teremnie, amim van, s csak mellékesen, lehetőségeim szerint törekedhetem arra, hogy pótoljam mindazt, ami még hiányzik. B.I. 112.

Mosolyognom kell azon a kérdésen, hogy mennyire szoktam már meg a magányt. Életem során többnyire sokkal magányosabb voltam, mint itt (a Kármelben). Nem hiányzik semmi abból, ami odakint van, s megvan mindenem, ami odakint hiányzott, úgyhogy már csak hálát kell adnom a hivatás mindent meghaladó kegyelméért, amelyet egyáltalán nem érdemeltem meg. B.II. 30.

Közvetlenül a megtérésem előtt s elég sokáig még utána is azt gondoltam, hogy a szerzetes élet azt jelenti, hogy feladok minden földit, és csak az isteni dolgok gondolatvilágában élek. Fokozatosan azonban be kellett látnom, hogy ezen a világon mást várnak el tőlünk, s még a legzártabb szemlélődő életben sem szabad elvágni a világhoz való kötődést. Sőt úgy vélem: minél mélyebben von magához valakit Isten, annál inkább kell ebben az értelemben is "kilépnie önmagából", vagyis belé a világba, hogy az isteni életet belévigye. B.I. 54.

Vannak dolgok, amelyekben szavak nélkül jobban megértjük egymást. B.I. 53.

Alapjában véve kicsiny igazság az, amelyet el kell mondanom: hogyan lehet elkezdeni úgy élni, hogy az Úr kezéhez igazodunk. B.I. 87.

Azt is meg kell tanulnunk, kedves Nővéreim, hogy végig kell néznünk, amint mások viszik a keresztjüket, s nem tudjuk levenni róluk. Nehezebb ez, mint a sajátunkat vinni, de ezt el nem kerülhetjük. B.I. 53.

Csak munkaeszköze vagyok az Úrnak. Aki hozzám jön, azt Őhozzá szeretném vezetni. S ahol észreveszem, hogy nem erről van szó, hanem az érdeklődés csak a személyemnek szól, ott nem tudok eszközként szolgálni, s kérnem kell az Urat, hogy más módokon segítsen, hiszen Ő soha sincsen csupán egyikünkre ráutalva. B.I. 77.

Istenhez a szeretet szabad odaadásában hozzátartozni és őt szolgálni, ez nemcsak néhány kiválasztottnak a hivatása, hanem minden keresztényé: akár fölszentelt, akár nem, akár férfi, akár nő - mindegyikük meghívást kapott Krisztus követésére. F. 43.

Csak Isten tudja az ember odaadását egészen elfogadni, mégpedig úgy, hogy az ember nem elveszti, hanem megnyeri a lelkét. És csak Isten tudja önmagát az embernek úgy odaajándékozni, hogy kitölti az ember egész lényét, s közben semmit sem veszít el önmagából. F. 11.

Mindig nagyon távol állt tőlem az a gondolat, hogy Isten irgalmassága hozzá volna kötve a látható egyház határaihoz. Isten az igazság. Aki az igazságot keresi, Istent keresi, akár világos ez számára, akár nem. B.II. 102.

Régóta le kellett számolnom avval, hogy nagyon tudatlan maradok, és bármennyit tudok is még dolgozni, minden sokkal inkább töredék marad, mint az minden emberi műnél szükségszerű. Csak azt remélem, hogy lökést tudok adni olyan irányban, amerre az embernek haladnia kell, s aztán mások majd jobban csinálhatják mindezt. B.I. 135.

Lukács László fordítása
Amikor Jézus közel ért Jeruzsálemhez, és megpillantotta a várost, sírva
fakadt. Azután ezt mondta: "Bárcsak felismernéd te is, legalább ezen a
napon, ami üdvösségedre szolgál! Most azonban el van rejtve szemed előtt.
Jönnek majd napok, amikor sánccal vesz körül ellenséged, bekerít és
mindenfelől ostromol. Eltipornak téged és gyermekeidet, akik falaid közt
laknak. Nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod
idejét."
Lk 19,41-44

Elmélkedés:

Jézus figyelmeztetése egyrészt Jeruzsálem városának, másrészt annak
lakóinak szól: "Bárcsak felismernéd, ami üdvösségedre szolgál!" A
pusztulás megjövendölése inkább a városra vonatkozik, ami aztán be is
következett néhány évtizeddel később. Ugyanakkor az embereket is
utolérheti a végzet, ha nem ismerik fel és nem teszik meg mindazt, ami az
üdvösségükhöz szükséges.
Jó volna, ha életünk minden cselekedetében, minden döntésében szerepelne
az üdvösség szempontja, s csak olyan dolgokat tennénk, ami közelebb segít
minket ahhoz, hogy eljussunk az örök üdvösségre. Ez legyen életünk legfőbb
irányultsága és szándéka!
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Uram! Kicsiny gyermekként szeretnék járni utaidon. Vakon: nem is fontos,
hogy terveidet ismerjem. A világosság Atyja vagy, s az én Atyám. Ez elég
nekem. Vezess akár a vak éjszakán át, tudom, hozzád érkezem.
Edith Stein

2008. november 19., szerda

"Olyan szívet adok nekik, amellyel megismernek engem, hogy én vagyok az ÚR."
Jer 24,7a


"Mert a vele való közösségben mindenben meggazdagodtatok, minden beszédben és minden ismeretben."
1Kor 1,5


Kérhetjük: Életem, Jézus, egyedül te töltsd be! - s ha teljes hittel valljuk őt Urunknak és Istenünknek, teljes, benső közösségre lelünk nála, s megismerjük a szívünkben élő Urat; s ez az igazi gazdagság, ami soha nem múlik el!

Szent Erzsébet szépsége



Az igazi szépség mindig az örök Szépségből tükröz vissza valamit. Csak így lehet maradandó. Árpád-házi Szent Erzsébet szépsége nyolc évszázad óta változatlan.

Mi a titka? – Már kisgyermek korától az örökhöz vonzódott: az első szó, amelyet kiejtett, Szűz Mária neve volt, első imádsága az Ave Maria. Már négyévesen a szegényeknek vitt kenyeret, és miután apja, II. Endre magyar király felelősségre vonta, kötényéből
télvíz idején a jóság kenyere helyett a szépség rózsája hullt le.

Ez a szívből fakadó szépség vonzotta a négyéves korától Wartburg várában nevelkedő Erzsébethez jegyesét, Lajost. Amikor egy vadászaton Varilla vitéz megkérdezte Lajostól, hogy tényleg feleségül veszi-e Erzsébetet, ő a szemközti hegyre mutatott, és azt mondta, ha az a hegy színarany lenne, akkor sem cserélné el érte Erzsébetet. 14 éves volt Erzsébet, amikor összeházasodtak.

A múlandó kincseket mindketten az irgalom örök kincsére cserélték: Amikor éhínség tört ki Thüringiában, Erzsébet naponta kilencszáz embernek süttetett kenyeret. Még gyermekkori ezüstbölcsőjét is eladta, hogy gabonát vehessen az éhezőknek. A hideg és meddő szépségekkel ellentétben Erzsébet szépsége meleget és boldogságot árasztott. Férje szeretete akkor sem szűnt iránta, amikor ágyába bélpoklost fektetett: a háborogva belépő Lajos a betegben a szenvedő Krisztust látta meg, és arra biztatta feleségét, hogy ilyen vendéget máskor is befogadhat házába. Ezután alapította a fejedelmi pár a bélpoklosok kórházát 28 fő részére.

Lajos nagyvonalúsága csak növelte Erzsébet sugárzó szeretetét: nagy gondot fordított öltözködésére, hogy férje tetszését megnyerje. Ha távol volt, letette drága mívű ruháit, és sötét posztóba öltözött.

19 évesen lett özvegy, Lajosnak csak gyűrűje jött vissza a keresztes hadjáratból, ez emlékeztette őt örök hűségére: II. Frigyes császár házassági ajánlatát visszautasította, helyette Jézus szolgálatát választotta.

A nyomor és a kétségbeesés a legszebb arcra is mély barázdákat von, de Erzsébet természetfeletti szépsége a szenvedésben teljesedett ki igazán: hite megóvta őt a kétségbeeséstől akkor is, amikor sógorai négy gyermekével a ködös, hideg őszi időben kiűzték őt Wartburg várából. A nyomort örömmel viselte: az istállóban, ahol szállást kapott, a betlehemi istállót látta meg, és a szerzetesekkel hálaéneket, Te Deumot énekeltetett, hogy a szent szegénységnek élhet. Erzsébet belső szépsége ekkor mutatkozott meg igazán: gyapjúfonásból élt, és ebből még alamizsnára is telt. A jótékonyságtól az sem vette el kedvét, hogy egyszer egy koldusasszony rút szidalmakkal a sárba taszította.

Ekkor már tökéletesen meghaladta önmagát, légies könnyedségét többé semmi nem kötötte a sárhoz: miután szigorú gyóntatója, Konrád tanácsára vagyonát szétosztotta a szegények között, imádságának ereje akkora volt, hogy a süketnémát, vakot, bénát is meggyógyította.

Amikor 1231. november 19-én meghalt, a nép már szentként tisztelte. Sírja mellett csodás gyógyulások történtek, sőt egy halott is föltámadt. Szépsége hatalommá vált: korán meghalt fiát a féltékeny sógorok nem merték Erzsébet sírjába fektetni, nehogy a fiú föltámadjon.

Erzsébet édesapja, II. Endre még megérte 1235-ben lánya szentté avatását. A szent példáját követte lánya, Gertrúd, akit szintén boldoggá avattak. Szent Erzsébet emléke mindnyájunkat vonz az örök Szépség felé.

Árpád-házi Szent Erzsébet. árvák özvegyek és az ártatlan üldözöttek pártfogója könyörögj értünk!

(Tarczai György és Sík Sándor nyomán)
Árpád-házi Szent Erzsébet

Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: "Nektek, akik hallgattok
engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik
gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és
imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik
arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is.
Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd
vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is
bánjanak.
Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat
várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket
szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen
jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a
visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A
bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza.
Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és
semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, és fiai
lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok
iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.
Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne
ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és
nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött,
megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel
ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is."
Lk 6,27-38

Elmélkedés:

Ha Jézus tanításának újdonságát keressük, észre kell vennünk, hogy az
ószövetségi időkre jellemző igazságosságra épülő szeretet helyett egy új
szeretetet hirdet, amely a nagylelkűségből és az irgalmasságból
forrásozik. Természetesen nem csak tanít minket erre, hanem maga az Úr is
így szeret, tanúsítva ezzel Isten igazi nagylelkűségét. Ez a szeretet nem
tesz különbséget az emberek között, s nem méricskél, hanem mindenki felé
kiárad.
A ma ünnepelt Szent Erzsébet életének cselekedetei azt bizonyítják, hogy
ennek a nagylelkű szeretetnek a megvalósítsa igenis lehetséges az ember
számára, de ezt csak úgy lehet gyakorolni, ha valóban elkötelezzük
magunkat emellett, s nem elégszünk meg azzal, hogy időnként egy-egy
jócselekedettel megnyugtatjuk lelkiismeretünket.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Nagy szakadéknál tétovázva állunk
Óh, Szent Erzsébet, Te segíts nekünk!
Ki trónusodról kunyhóig hajoltál.
Te erős asszony, hozzád könnyezünk.
Fényes lelkedből aranyhidat építs,
Gazdagot, szegényt szívedre ölelj:
S a szeretetnek békesség-országa
Óh, jöjjön, jöjjön, jöjjön végre el.

2008. november 18., kedd


Abban az időben: Jézus Jerikó városán haladt át. Élt ott egy Zakeus nevű
gazdag ember, aki a vámosok feje volt. Szerette volna látni és megismerni
Jézust, de a tömeg miatt nem láthatta, mert alacsony termetű volt. Így hát
előrefutott, felmászott egy vad fügefára, hogy láthassa, mert Jézusnak
arra kellett elhaladnia. Amikor Jézus odaért, felnézett és megszólította:
"Zakeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom." Erre ő
sietve lejött, és örömmel fogadta Jézust. Akik ezt látták, méltatlankodva
megjegyezték: "Bűnös embernél száll meg." Zakeus azonban odaállt az Úr
elé, és így szólt: "Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha
valakit valamiben megkárosítottam, négyannyit adok helyette." Jézus
kijelentette: "Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám
fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami elveszett."
Lk 19,1-10

Elmélkedés:

A tegnapi evangéliumban Jézus egy vak embert segített a látáshoz, a maiban
pedig egy látó embert ajándékoz meg az igazi látással. Zakeusnak ugyan ép
és egészséges volt a szeme, de vak volt ahhoz, hogy belássa bűneit. Talán
a gazdagsága tette őt vakká, aki nem látta meg a szegényeket. Neki is volt
testi hibája: alacsony volt, ami miatt bizonyára sokan gúnyolhatták. Annak
érdekében, hogy lássa az arra közeledő Jézust, leleményességével legyőzte
ezt az akadályt. Csak a testi szemével akart látni, s ebben hasonlít a
jerikói vakhoz, akinek szintén ez volt a kívánsága. De Zakeus is,
ugyanúgy, mint a vak megkapta a hit látásmódját az Úrtól. Többet kapott,
mint amit várt, hiszen Jézus megnyitotta lelki szemeit is.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Nem kísérlem meg, Uram, hogy behatoljak lényed mélységének gazdagságába,
mert semmiképpen sem mérhetem azzal össze értelmemet. Mégis, vágyom
valamennyire megismerni igazságodat, amit hisz és szeret az én lelkem.
Mert nem azért törekszem az értésre, hogy higgyek, hanem hiszek, hogy
értsek. Mert azt is hiszem, hogy ha nem hiszek, nem foglak megérteni.
Azért hát, Uram, aki megadod a hitnek az értését, add, amennyire tudod,
hogy javamra szolgál, értsem meg létedet hitünknek megfelelően.
Canterbury Szent Anzelm

2008. november 17., hétfő

Amikor Jeruzsálembe menet Jézus Jerikó városához közeledett, egy vak
koldus ült az út szélén. Amint ez meghallotta, hogy sokan vonulnak arra,
megkérdezte, mi történik. Mondták neki, hogy a názáreti Jézus jön
errefelé. Erre kiáltozni kezdett: "Jézus, Dávid fia könyörülj rajtam!"
Akik elöl mentek, csitították, hogy hallgasson. De ő annál jobban
kiáltotta: "Dávid fia, könyörülj rajtam!" Jézus ekkor megállt, és szólt,
hogy vezessék hozzá. Amikor odaért, megkérdezte: "Mit akarsz, mit tegyek
veled?" A vak könyörgött: "Uram, hogy lássak!" Jézus így szólt hozzá:
"Láss! Hited meggyógyított téged." Azonnal visszanyerte látását.
Dicsőítette Istent, és követte őt. Ennek láttára az egész nép áldotta
Istent.
Lk 18,35-43

Elmélkedés:

A kettős látás komoly szembetegségnek számít, s igen kellemetlen annak,
aki ebben a bajban szenved. A mai evangéliumi történet szerint Jézus
kettős látással ajándékozza meg a jerikói vakot, aki segítségéért
kiáltozott, de nem abban az értelemben, hogy a vakság baja helyett egy
másik szembetegséget adott volna neki. Az Úr egyrészt meggyógyítja a vak
koldus szemét, megajándékozva ezzel őt a testi látással. Másrészt
megnyitja lelki szemeit, megajándékozva őt a hit látásmódjával. Ebben az
értelemben nekünk sem elegendő a testi látás, hanem szükségünk van erre a
fajta kettős látásra, azaz nekünk is szükségünk van arra, hogy a hit
szemszögéből tekintsünk mindent. Hit nélkül csak a látható világot
szemlélhetjük. A hit segítségével bepillanthatunk Isten láthatatlan
világába.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Istenem, a te szereteted kormányozza bennem a képességeket és tetteimet,
irányítsd munkámat, pihenésemet, jártamat és keltemet tetszésed szerint. A
te szereteted égjen a szívemben, fenyítsen és vigasztaljon, alázzon meg és
emeljen föl, égesse el tökéletlenségeimet és tartsa meg egész bensőmet a
veled való kapcsolatban és a tökéletes engedelmességben. Lemondok a saját
akaratomról; vezérelj azon az úton, mely neked tetszik, vezess, aki által
akarsz, csak te légy az én mesterem.

2008. november 16., vasárnap

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: Egy
ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk bízta
vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a
harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra
kelt. Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott
velük. Jött az, aki öt talentumot kapott: hozott másik ötöt is, és így
szólt: "Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik ötöt nyertem rajta."
Az úr így válaszolt: "Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű
voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!"
Jött az is, aki két talentumot kapott, és így szólt: "Uram, két talentumot
adtál nekem, nézd, másik kettőt nyertem rajta." Az úr így válaszolt: "Jól
van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád:
Menj be urad örömébe!"
Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott, így szólt: "Uram!
Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és
onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem hát és
elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom neked!"
Válaszul az úr ezt mondta neki: "Te gonosz és lusta szolga! Ha tudtad,
hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová nem
ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha
megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot és
adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert akinek van, annak még
adnak, hogy bővelkedjék; és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije
van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre!
Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!"
Mt 25,14-30

Elmélkedés:

Mire használom a talentumot?
A tehetségkutató versenyek a legnépszerűbb televíziós műsorok közé
tartoznak, ezért aztán minden csatorna arra törekszik, hogy évente
megrendezze a maga műsorát ezen a területen. A versenyekre általában több
ezren jelentkeznek, akik közül többszöri válogatás után legfeljebb néhány
tucatnyi személy kerül a képernyőre, lehetőséget kapva arra, hogy az egész
ország előtt megmutassa különleges énekhangját vagy tánctudását. A verseny
szabályai szerint egy-egy fordulóban sokan kiesnek, s csak néhányan
mehetnek tovább, mígnem valaki megnyeri a versenyt, a többiek pedig sírnak
egy kicsit, mert nem lettek győztesek. A mai híres énekesek és
előadóművészek közül többen évekkel ezelőtt ilyen tehetségkutató
versenyeken tűntek fel és lopták be magukat a közönség szívébe, mára pedig
nagy karriert futottak be. A valódi őstehetségek mellett persze vannak
olyanok is, akik nem igazán tehetségesek, de mégis valamiféle szerethető
vagy inkább eladható produkcióra képesek, s ennek köszönhetően sztárokká
válnak. Mindeközben az is előfordul, hogy sok tehetség elkallódik, mert
senki sem fedezi fel az illető kimagasló képességeit.

Azt gondolhatnánk, hogy a tehetség felfedezése ott kezdődik, hogy valaki
észreveszi önmagán, hogy valamiben jobb, mint a többiek, de ez nincs így.
A tehetségkutatás ott kezdődik, amikor a szülő egy napon rendkívüli
tehetséget vesz észre gyermekében. De vigyázzunk, ne használjuk
elhamarkodottan az "istenadta tehetség" vagy az "igazi őstehetség"
kifejezéseket! Ezzel kapcsolatban hadd mondjak el egy történetet az egyik
hittanos kislányról, akit szokásomnak megfelelően most is hívjunk
Eszternek, mivel igazi nevét nem szeretném elárulni. Amikor Eszter kitűnő
eredménnyel és dicsérettel fejezte be az első osztályt, jutalomból kapott
a szüleitől egy biciklit. Korábban csak a testvére kerékpárjára ülhetett
fel néhány alkalommal, de most megkapta első saját bringáját. Nagy
örömében és édesanyja vigyázó szemeinek kíséretében mindjárt ki is
próbálta a biciklit, kezdetben csak óvatosan és lassan, később már egészen
gyors tempóban hajtott föl és le az utcájukban. Az ügyes kanyarvételeket,
a sebességet és lánya magabiztos ügyességét látva édesanyja szemei előtt
hamar megjelent az olimpiai bajnok kerékpározó Eszter, s büszkén a
következőt mondta a csodálkozó szomszédoknak: "Nézzék csak, milyen
tehetséges a lányom! Egyszer még világbajnok is lehet." Az édesanyák
sokszor tesznek hasonló, kissé elfogult kijelentéseket gyermekükről. A kis
Eszter karrierje mindössze a következő fordulóig tartott, amikor
váratlanul megcsúszott a kavicsos úton és elesett. Lehorzsolta a könyökét,
a lába vérzett, s a hirtelen fájdalomtól sírni kezdett. Ettől a
pillanattól kezdve anyukája már nem aranyéremmel a nyakában, a dobogó
legfelső fokán látta lelki szemei előtt, hanem rögtön a földön fekvő
kislányához szaladt, hogy segítsen neki. Az eset kapcsán Eszter édesanyja
belátta, hogy kislánya mégsem a kerékpározásban, hanem a tanulásban jó, s
valóban, néhány év múlva sorra nyerte a tanulmányi versenyeket.

A mai evangélium kapcsán érdemes elgondolkoznunk arról, hogy mi is kaptunk
valamilyen jó képességeket Istentől. Lehet, hogy nem vagyunk világhírű
énekesek, nem vagyunk világbajnok sportolók, nem vagyunk sikeres sztárok,
de mégis mindannyiunknak adott Isten valamilyen talentumot. A példabeszéd
tanulsága szerint miként a gazda elvárja, hogy szolgái kamatoztassák a
rájuk bízott talentumokat, ugyanúgy Isten elvárja tőlünk, emberektől, hogy
használjuk és fejlesszük mindazokat a jó tulajdonságokat, szellemi
képességeket vagy testi adottságokat, amelyekkel megáldott minket. Azt is
elvárja tőlünk, hogy ne csak a magunk javára használjuk őket, hanem
állítsuk mindezt embertársaink szolgálatába.

A talentumokkal helyesen gazdálkodó szolgák azokat jelképezik, akik végső,
Isten előtti számadás állandóan szem előtt tartva, felelősséggel
használják képességeiket. A talentumot elásó szolga pedig azokat jelenti,
akik félnek Istentől, s e félelem bénító hatása miatt képtelenek
képességeik kibontakoztatására.

Mivel eddig csak a szolgákról volt szó, befejezésül egy gondolat erejéig
figyeljünk a gazdára is. A gazdára, aki nagylelkű és megbízik szolgáiban.
A történet azzal kezdődött, hogy a gazda magához hívta a szolgákat és
"rájuk bízta vagyonát" (Mt 25,14), majd pedig az elszámoltatáskor kétszer
is ezt mondja: "Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál,
sokat bízok rád" (Mt 25,21 és Mt 25,23). Miként a gazda megbízik
szolgáiban, ugyanúgy Isten megbízik bennünk. Isten bízik abban, hogy
talentumainkat arra használjuk, amire valók. Szolgáljuk minden
talentumunkkal, képességünkkel és adottságunkkal Isten dicsőségét,
valamint mások és saját magunk üdvösségét!
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Istenem, munkálkodj bennem, bűnösben, hatalmas kegyelmeddel, hogy
készségesen magamhoz öleljem parancsaidat, és a talentumokat, amelyeket
rám bíztál, sokszorosan gyümölcsöztessem dicsőségedre. A te dicséretedben,
a te dicsőítésedben akarok élni, ó, Uram, szívbéli bizakodásban és
örömben.

2008. november 15., szombat


Abban az időben Jézus példabeszédet mondott arról, hogy szüntelenül kell
imádkoznunk és nem szabad belefáradnunk. Így szólt: "Az egyik városban élt
egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Élt abban a
városban egy özvegyasszony is. Ez elment hozzá, és kérte: "Szolgáltass
nekem igazságot ellenfelemmel szemben." A bíró egy ideig vonakodott, aztán
mégis így szólt magában: "Noha Istentől nem félek, embertől nem tartok, de
ez az özvegy annyira terhemre van, hogy igazságot szolgáltatok neki, mert
a végén még nekem jön és megver."
Az Úr így szólt: "Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró. Vajon
Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá
folyamodnak? Talán megvárakoztatja őket? Mondom nektek, hamarosan
igazságot szolgáltat nekik. Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia
eljön, talál-e hitet a földön?"
Lk 18,1-8

Elmélkedés:

Az imádkozó ember abban a reményben terjeszti kéréseit Isten elé, hogy
azok meghallgatásra találnak. Sok olyan kéréssel fordulunk Istenhez, amely
meghaladja emberi erőnket, s amelyet más nem is tudna teljesíteni. Ha
aztán valóban teljesül kérésünk, öröm tölt el minket, s a továbbiakban
talán még lelkesebben imádkozunk hozzá. Néha viszont nem teljesül semmi
abból, amit imáinkban megfogalmazunk, s emiatt csalódottak leszünk, elfog
minket a kétely, hogy vajon valóban törődik-e Isten a mi gondjainkkal.
Sokan ilyenkor abba is hagyják az imádkozást. Jézus arra bátorít minket,
hogy legyünk kitartóak az imában és ne hagyjuk abba. Ha valamiért
kitartóan fohászkodunk, Isten meg fogja hallgatni. Egészen biztos azonban
az is, hogy mindig lesznek olyan kéréseink, amelyeket Isten nem fog
teljesíteni, mert az nem válna a javunkra.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Fogadd el ó, isteni szeretet a kezemet, a lábamat, a nyelvemet, a
szememet, minden érzékszervemet, egész testemet, akaratomat,
emlékezetemet, értelmemet, vágyaimat, gondjaimat, szándékaimat és lelkem
minden rezdülését. Fogadd el, ó, Uram, minden órámat, minden percemet,
életem minden körülményét, egész belső és külső valómat.

2008. november 13., csütörtök

Jézus így beszélt tanítványaihoz második eljöveteléről: "Mint ahogy Noé
korában történt, úgy lesz az Emberfia napjaiban is. Ettek, ittak,
házasodtak, férjhez mentek addig a napig, amíg Noé be nem szállt a
bárkába. Akkor jött a vízözön, és elpusztította valamennyit. Ugyanígy
történt Lót napjaiban is. Ettek és ittak, adtak és vettek, ültettek és
építettek. De amelyik napon Lót elhagyta Szodomát, kénköves tűzeső hullott
az égből, és elpusztította valamennyit. Ugyanígy lesz azon a napon is,
amikor az Emberfia megjelenik. Aki abban az órában a háztetőn tartózkodik,
és holmija van lenn a házban, le ne jöjjön érte, hogy elvigye! Aki a mezőn
lesz, haza ne jöjjön! Emlékezzetek Lót feleségére! Aki meg akarja menteni
életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti, megmenti azt az (örök) életre.
Mondom nektek: azon az éjszakán ketten lesznek egy fekvőhelyen; az egyiket
felveszik, a másikat otthagyják. Két asszony együtt őröl; az egyiket
felveszik, a másikat otthagyják. Ketten lesznek a mezőn; az egyiket
felveszik, a másikat otthagyják." A tanítványok megkérdezték: "Hol lesz
ez, Uram?" Azt felelte: "Ahol a holttest van, odagyűlnek a sasok."
Lk 17,26-37

Elmélkedés:

Jézus valószínűleg nem fenyegetésnek szánta, amikor a végső időkről és az
ő újbóli eljöveteléről szólva azt mondta, hogy egyeseknek pusztulást,
másoknak üdvözülést jelent majd az a nap. Inkább az lehetett a célja, hogy
ennek a jövőben bekövetkező végidőbeli eseménynek az állandó szem előtt
tartása hatással legyen jelen életünkre. Törekedjünk tehát arra, hogy az
Isten törvényeinek hűséges megtartásával és a felebaráti szeretet
nagylelkű gyakorlásával a választottak közé kerüljünk. Ostobaság volna
részünkről, ha azt gondolnánk és úgy élnénk, hogy sosem kerülünk Isten
elé, s ő sosem fogja számon kérni tőlünk, hogy mit tettünk földi életünk
során. Jó volna, ha az ítélet napján Isten engem is magához emelne!
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Uram, többet ér nekem a te fogyhatatlan irgalmad, amely bocsánatot ígér,
mint az én vélt igazságom, amely lelkiismeretem félhomályos titkait
védelmezi. S még ha lelkiismeretem egészen tiszta is, akkor sem kereshetem
abban önigazolásom, mert irgalmad nélkül semmi élő nem bizonyul igaznak
előtted.
Kempis Tamás


A farizeusok egyszer megkérdezték Jézustól, mikor jön el az Isten országa.
Ő ezt válaszolta: "Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet
azt mondani: "Nézd itt van, vagy amott!" Isten országa köztetek van."
Azután tanítványaihoz fordult: "Jönnek napok, amikor az Emberfiának
egyetlen napját is szívesen látnátok, de nem látjátok. Mondják majd
nektek: "Nézzétek, itt van, vagy amott!" Oda ne menjetek, és ne higgyétek!
Mert ahogy a cikázó villám az ég egyik felétől a másikig villan, úgy jön
el azon a napon az Emberfia is. Előbb azonban sokat kell szenvednie, és
megvetésben kell részesülnie ettől a nemzedéktől."
Lk 17,20-25

Elmélkedés:

A látványtervezők feladata az, hogy a filmeket, színházi előadásokat vagy
éppen televíziós műsorokat minél látványosabban, élményszerűbben tálalják
a közönség felé. Külön szakemberek foglalkoznak azzal, hogy mi ragadja meg
leginkább az emberek figyelmét, s mi indítja őket gondolkozásra. A
gondosan megtervezett látvánnyal irányítani lehet az emberek gondolkodását
egy bizonyos irányba.
Jézus is irányítani szeretné gondolatainkat önmaga és a mennyei Atya felé,
de ez mégsem látványos dolgokkal történik. Elsősorban nem a szemünkre akar
hatni, s nem azon keresztül akarja felkelteni érdeklődésünket és
figyelmünket, hanem a szívünkhöz szól üzenete, amely ott kezdi el csendes
munkáját. Ha megszívlelem tanítását, bennem is elkezdődik megvalósulni
Isten Országa, természetesen nem feltűnően, hanem egészen csendesen.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Szeretet Istene, te teremtettél, te is teremts újjá! Ó Szeretet, te
váltottál meg, pótold, amit szeretetedben mulasztottam!
Szeretet Istene! Krisztus vérével megszereztél magadnak, szentelj meg az
igazságban!
Szeretet Istene! Gyermekeddé fogadtál, táplálj Szíved szeretetével!
Nagy Szent Gertrúd

2008. november 11., kedd

Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea
határvidékén. Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele
szembe. Még messze voltak, amikor megálltak, és hangosan így kiáltottak:
"Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!" Ő rájuk tekintett, és így szólt
hozzájuk: "Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak." Útközben
megtisztultak.
Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval
dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lába előtt, és hálát adott neki. És
ez az ember szamaritánus volt. Jézus megkérdezte: "Nemde tízen tisztultak
meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy
hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?" Aztán hozzá fordult: "Kelj fel
és menj! Hited meggyógyított téged."
Lk 17,11-19

Elmélkedés:

Jézus szavai szerint a meggyógyított egyetlen leprás azért tért vissza,
hogy "hálát adjon Istennek". A leírás szerint ez a hála szól egyrészt
Jézusnak, az Isten Fiának, tehát a leprás kifejezi Jézus istenségében való
hitét. Másrészt szól a mennyei Atyának, aki Jézus személyén keresztül tesz
csodákat az emberekkel. A meggyógyult helyesen ismeri fel, hogy nem
embernek köszönheti gyógyulását, hanem az irgalmas Isten gyógyította meg
őt.
A hálátlan kilenc sorsa ismeretlen marad számunkra, s ahogy maga Jézus
sem, úgy mi sem kapunk választ arra, hogy miért nem tértek vissza
köszönetet mondani gyógyítójuknak. A történet mindenképpen azt a
figyelmeztetést is magában hordozza, hogy vegyük észre, amikor Isten segít
nekünk, s ne maradjunk hálátlanok.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Előtted, Uram, bűnös és por vagyok: irgalmadból élek, neked köszönhetek
mindent; alárendelem magam neked, hagyom, hogy fájdalmaid és szenvedéseid
teljesen átalakítsanak; teljes engedelmességben és akaratodhoz simulva
hagyatkozom terád.

2003 November 11. (5 éve történt)
Szent Márton ünnepe

Pannóniaban (Sabaria) születt 316-ban vagy 317-ben a tours-i katolikus püspök.
15 éves korában a római hadseregbe sorozták. Katonaéveiben vitézsége mellett kitűnt jólelkűségével, felebaráti szeretetével, a betegek és a szegények iránti részvétével, egyszerű életmódjával.
A legenda szerint Galliában, Ambianum (ma: Amiens) város kapujánál télen egy didergő koldusnak adta köpenye felét.
18 éves korában keresztelkedett meg, 20 évesen megvált a hadseregtől. A Genovai öbölben, Gallinaria szigetén remete életet élt.
Később Poitiers-ben 360-ban megalapította a Ligugé kolostort, az első szerzetesi közösséget Galliában.
371-ben vagy 372-ben a nép és a papság Tours püspökévé választotta. Püspökként is szigorú szerzetesi életet élt.
Minden évben sorra látogatta a vidék egyházközösségeit, gyalog, szamárháton vagy dereglyén. Egyik vidéki egyházkerületében, Candes-ben megbetegedett és 397.11.08.-án meghalt.
Tours-ban található sírja zarándokhely lett.


Márton napi hagyományok:
A gazdasági év zárása volt ekkor, a munkaszerződések lejártának napja. A mesterek vacsorát adtak legényeiknek, a gazdák a pásztoroknak.

Az advent előtti utolsó ünnepi étkezés a Márton-napi lúd evése volt. A szárnyas mellcsontjából a tél időjárását jósolták meg. Megkóstolták az új bort is, mert ennek Márton a "bírája". Ezen a napon készítik a "marcipánt".

Aki Magyarországon Márton éjszakáján álmodik, boldog lesz.

Időjóslás is fűződik a naphoz: "Márton olykor fehér lovon jár" - tehát felkészülhetünk a havazásra; "ha Márton lúdja jégen áll, karácsonykor sárban botorkál", vagy "ha jókedvű Márton, kemény lesz a tél".
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Melyiktek mondja béresének
vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: "Gyere ide tüstént, és ülj
asztalhoz." Nem ezt mondja-e inkább: "Készíts nekem vacsorát, övezd fel
magadat, és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz
te is?" S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így
ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok:
haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak azt tettük, ami a kötelességünk
volt.
Lk 17,7-10

Elmélkedés:

Ki ne ismerné a ma ünnepelt Szent Márton püspök életből azt a jelenetet,
amikor Amiens városának kapujában megosztotta köpenyét a téli hidegben
didergő koldussal? E cselekedet a felebaráti szeretet nagyszerű példája.
Ezen egyetlen tettéért azonban aligha avatták volna szentté szombathely
szülöttét, később Tours püspökét. Nem is ez volt életében az egyetlen
jótett, legfeljebb ez volt az, amiről híressé vált. Sok más jótettel is
törekedett az életszentségre, mintha csak az lett volna életének
vezérelve, hogy mindennap valami jót tegyen. Legyen meg bennünk is az a
szándék, hogy naponta jót teszünk egy rászorulóval, akiben Krisztust
ismerhetjük fel, akinek személyében magának az Úrnak nyújtunk segítséget.
A jócselekedetek sosem maradnak mennyei jutalom nélkül. A nagylelkűség nem
vár ennél többet.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Isten egyszülött Fia, Örök Ige! Taníts meg engem igaz nemeslelkűségre!
Taníts meg, hogy úgy szolgáljak neked, amint az téged megillet.
Adni latolgatás nélkül, harcolni, nem ügyelve sebeimre, dolgozni, pihenést
nem keresve, magamat egészen föláldozni, és érte jutalmat sohasem várni.
Legyen nekem elég az a boldog tudat, hogy szent akaratodat mindig
teljesítem.
Loyolai Szent Ignác